Beregrákosi diákok a Nagyberegi tájházban
A Nagyberegi tájházban élő történelemórával egybekötött bemutatót és kézműves foglalkozást tartottak a hétvégén.
A résztvevő csapat Beregrákosról érkezett. A diákok egy egész délelőtt tartó foglalkozás-sorozaton vettek részt.
A megérkezésükkor a szervezők bemutatták a tájházat, vagyis a belső tereket, szobákat, gazdasági épületeket, az udvart és a kertet. A vendégek hallhattak a vászon készítésének folyamatáról, és közelről szemlélhették meg a szövés és fonás eszközeit. S mielőtt a tanulók belemerültek volna az alkotásba, egy rövid történelmi ízelítőt kaptak az 1848-as forradalomról és szabadságharcról. Kész Barnabás történelemtanár jóvoltából közelről is megnézhették és felpróbálhatták a huszárok viseletét, illetve megismerkedtek a korabeli fegyverekkel. Ezt követően pedig a csapat egy része a tájház foglalkoztató termében kézműveskedett. Körmönfonást és rongybabakészítést tanultak. A diákok másik fele pedig a jó időt kihasználva az udvaron íjászkodott. Mindeközben kipróbálták a hagyományos játékokat: diótörővel és békaugratóval szórakoztak és versenyeztek.
Egy tanuló sem távozott üres kézzel. Az ügyes kezű fiatalok könyvjelzőket és karkötőket fontak, és mindenki készített legalább egy rongybabát magának.Az iskolás csoport foglalkoztatása a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet hagyományőrző műhelyének szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult meg.
A szervezők a jövőben is várják az iskolás csoportok jelentkezését a tájház kézműves foglalkozásaira. Az alkalmak díjmentesek és bárki számára nyitottak.
Bővebb információ a Kárpátalja.ma oldalán található.
Gál Adél
Kárpátalja.ma
