Beregszászi színészek sikere Magyarországon
Minden nő magára ismer a szerelmes Irinában – A debreceni Csokonai Színház Fodrásznő című előadása a Retro Színházban
Inota – Az illúziók hatalmáról szól Szergej Medvegyev kortárs orosz drámaíró és újságíró szociográfiai ihletésű drámája. Nincs olyan nő, aki ne ismerne magára egy kicsit főhősében, az álmai hercegét váró Irinában, aki bár kalapáccsal fejbeveri, leszúrja, felgyújtja, ám az utolsó jelenetben a fodrásznő már újra róla álmodozik.
Az ország legjobb előadásának tapsolhattunk az inotai Retró Színházban a hétvégén. Vándorfi László a Pannon Várszínház igazgatója elhozta nekünk a Tavaszi fesztiválra a kiváló debreceni produkciót Viktor Rizsakov rendezésében, a Fodrásznőt. A Pécsi Országos Színházi találkozó tavalyi nagydíjas előadását hatalmas várakozás előzte meg, és nem csalódtunk. Jobb, mint gondoltuk.
Érdemes volt kibumlizni érte Inotára, észre sem vettük, hogy kényelmetlen székeken ülünk, hiszen teljesen magával ragad a játék heve, a négy színész végig komédiázza a tragikus történetet, a közönség halálra neveti magát s csak hazafelé a buszon nem tudunk szabadulni Irina szomorú arcának emlékétől és döbbenünk rá, hogy egy kicsit mi is Irina vagyunk.
Minden nő arra vár – Hófehérkétől Julia Robertsig Ingrid Bergmanon át – hogy majd eljön érte a herceg fehér lovon, Richard Gere Rolls Royce-on, vagy Humphrey Bogart a gyűrött ballonkabátjában, s szerelmével megmenti. Irina szerencsétlenségére egy éppen börtönbüntetését töltő gyilkosban vél felfedezni a nagy Őt, aki szép leveleket ír neki.
A giccsfilmek és a bulvár média által táplált hamis illúziók világának manipulált hősnőjét Szűcs Nelli elképesztően tisztán, sablonoktól mentesen játssza. A nagy orosz szentek, a Dosztojevszkij-féle hősök egyenes ágú végtelen naivitású leszármazottja. A Moszkvai Művész Színház rendezője, Viktor Rizsakov különféle mozgástechnikákkal olyan érzelmileg felfokozott állapotba hozza nem csak őt, hanem a három férfi szereplőt is, ahol már csak teljes nyitottsággal lehet játszani, ahol már csak őszinték lehetnek a mozdulatok.
A színészek kitárulkoznak testileg-lelkileg, ezt csak nagy rendezők vezetésével lehet elérni, ettől válik az előadás rendkívülivé. S attól, hogy Szűcs Nellinek, Trill Zsoltnak, Kristán Attilának és Tóth Lászlónak szinte a génjeiben van az alternatív színház minden technikája. Grotowski,
Kantor módszerei a rendező és a társulat tagjainak személyiségén átmosva egészen egyedi hatást keltenek. A legjobb alternatív hagyományok kerülnek be általuk a hivatásos színház vérkeringésébe. A három férfi színész felváltva különféle szerepeket alakít, nőket, férfiakat, amit kell, az emberi viselkedés és gondolkodás sémáinak felhasználásával ám a komikum felé kifeszítve, hogy jelezzék ezeknek a berögződéseknek az abszurditását. Mindannyian nagyon jók, de különösen káprázatos Trill Zsolt, legfőképpen félcédulás, szerelmes tűzoltóként, amint az Irinának írt versikéjét szavalja sokadszor is, ahányszor csak kérik tőle.
Egyszóval ez az átütő erejű előadás beránt bennünket egy hétköznapi nő látszólag eseménytelen hétköznapi életének a sűrűjébe, ami ha jobban belegondolunk, úgy abszurd, ahogy van. Életünk kisebb nagyobb hazugságai, az öncsalás velünk született ösztöne sokkolóan hat így a színpadról. S így már talán nem is kérdés, hogy hazudjunk vagy ne hazudjunk? Az meg egyenesen evidencia, hogy így lehet és így érdemes ma színházat játszani, ahogy ez a debreceni kis csapat.
|
A falfirkák és az installációk felszabadító ereje, minden pozitív hatása benne van abban, ahogyan a rendező, aki egyben a díszlettervező is, használja az üres kopár színpadtér egyetlen elemét egy újságpapírral borított falat, ami a játék folyamán kiszaggatott ablakaival, hol emeletes ház, máskor maga a megtestesült álomgyár, amikor rávetítik a már felemlegetett filmek csúcsjeleneteit a nagy csókkal. Erre a falra rajzolja fel a maga mesevilágát a félcédulás Viktor, aki a maga módján szereti Irinát, erre a falra „csapja fel” a nőt első férje, a „konstruktivista” őstehetség, erre akasztják fel a biciklit és innen húzzák ki a tűzoltók tömlőit, amikkel úgy bánnak, mint az artisták a kötelekkel, kifeszítik, csüngnek rajtuk, leereszkednek a falról velük. S a végén itt pereg a stáblista. Bartuc Gabriella |