Csuhévirág, kiskosár – kézműves foglalkozás a nagydobronyi tanodában
Kukoricacsuhéból készítettek virágokat és papírból fontak kosárkákat a nagydobronyi tanoda kézműves foglalkozásának résztvevői október 20-án.
A tanoda kezdettől arra törekszik, hogy megmutassa a gyerekeknek a természetes anyagok hagyományos megmunkálásának, formázásának módjait. Még ma is szinte minden falusi kertben találunk kukoricát, vagy ahogy sokfelé hívják, tengerit. A kukoricacsöveket borító héj rövid megmunkálás után könnyen alakítható, fonható. A tanodába látogató gyerekek ezúttal virágokat formáztak az áztatott levelekből Nagy Anikó segítségével.
Aki kedvet érzett hozzá, kipróbálhatta a papírfonást is, amely technikájában nem különbözik a kosárfonástól, a különbség csupán annyi, hogy a vesszők helyett itt papírcsöveket használnak. A munka ugyan eléggé időigényes, viszont a papírral könnyebb bánni, mint a vesszővel, s egy kevés előkészület után – ami a papírcsövek tekerését jelenti – a fonás már szaporán halad. A kis kosárkák elkészítését Sándor Diána mutatta meg a jelenlévőknek. A nagyobbacska gyerekek jól elboldogultak a fonással, a kisebbeknek pedig segítettek az anyukák, így végül mindenkinek sikerült elkészítenie a saját kosárkáját.
A tanoda következő, novemberi kézműves programja a fény szimbolikája köré épül, és akkor is az ősz természetes anyagait használva készülnek majd a saját, hazavihető, egyedi tárgyak.
A kézműves foglalkozást a Pro Cultura Subcarpathica szervezte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Csoóri Sándor Alap támogatásával és a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltsége szakmai partnerségével.
H. T.
Kárpátalja.ma