Deportálások 1956-ban

Történészek szerint a társadalom megfélemlítése volt a fő célja annak, hogy a Szovjetunióba deportáltak magyarokat 1956-ban.

Erről a „Kényszerkirándulás a Szovjetunióba – Magyar deportáltak a KGB fogságában – 1956” című történészkonferencián beszéltek az előadók kedden Budapesten. A tanácskozást a Kommunizmuskutató Intézet, a XX. Század Intézet, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szervezte.

Horváth Miklós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára kifejtette: az 1956-os forradalom idején a Szovjetuniónak döntenie kellett arról, hogy „kiengedi-e fennhatósága alól” Magyarországot vagy visszaállítja a kommunista párt hatalmát, s az automatikusan a fegyveres erő azonnali bevetését választotta a békés eszközök helyett.

Mint mondta, a beavatkozás idején rögtön megkezdődtek a deportálások, amelyek elsődleges célja a társadalom „megtörése”, a „kommunista diktatúra helyreállítása” volt. Tizenkilenc településről deportáltak embereket, részben lakossági bejelentés alapján – közölte, hozzátéve: főként a szovjet csapatokat ért támadások után hajtották végre a deportálásokat.

Horváth Miklós kitért arra is, hogy a deportálásra kijelölt letartóztatottak kihallgatási jegyzőkönyveinek első oldalára a magyar államvédelmi beosztottak a „kirándulni” szót írták. A 860 deportáltat Ungvár és Sztrij börtöneibe hurcolták, majd a nemzetközi tiltakozás hatására novemberben megkezdődött a visszaszállításuk – fűzte hozzá.

Olekszandr Pahirya, a kijevi Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója arról beszélt, hogy a deportálás volt az első olyan akció, amelyet a KGB vezetője külföldön, személyesen irányított. A műveletben kizárólag Ivan Szerov befolyása érvényesült, „úgy viselkedett, mintha otthon lett volna” – fogalmazott.

Közölte, a letartóztatottakat vonatokkal vitték a Szovjetunióba, és amikor a magyar közvélemény tudomást szerzett az egyik ilyen szerelvényről, az nagy felháborodást keltett az országban. Ezt követően titokban, gépkocsival folytatták a deportálást – tette hozzá. Rámutatott arra: a deportálás megtorlás volt azokkal szemben, akik részt vettek a forradalomban; eszköz volt azok elszigetelésére, akiket a forradalom vezéralakjainak tartottak.

Markó György történész hangsúlyozta: a deportálás régóta ismert eszköz a történelemben, a 20. században milliókat kényszerítettek lakhelyük elhagyására és munkavégzésre. „Kegyetlen hatalomgyakorlási mód” volt a cári Oroszországban is, és a kommunisták később ezt a példát követték – mondta.

Kitért arra, az 1950-es évek elején a személyi szabadság politikai okokból való korlátozásának módja volt az emberek elhurcolása az országból, a kitelepítés zárt helyekre, kényszermunkára (például a Hortobágyra) vagy nem zárt helyekre, például falvakba. Sztálin halála után, Nagy Imre első kormánya idején sokakat elengedtek a táborokból – jegyezte meg.

A tanácskozás után bemutatták Horváth Miklós és Olekszandr Pahirya a konferenciával megegyező című könyvét, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc, illetve a deportálások történelmi hátterét írja le, továbbá a KGB-nek a deportáltakra vonatkozó ügyirataiból 141 dokumentumot tartalmaz. Emellett a kötetben található egy adattár is, amelyben a deportáltak személyi adatait rekonstruálták.

A könyvbemutatón Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke azt mondta, annak idején Ivan Szerov azt javasolta, hogy telepítsenek ki több magyart az országból, és hozzanak be oroszokat a helyükre. Ez a javaslat „a Szovjetunió megszokott módszereit idézi” – vélekedett a volt kormányfő. Hozzátette: sokan akkor menekültek el az otthonukból, amikor a kitelepítéseknek hírét vették.

forrás:mult-kor.hu