Nehézségek árán is, de tovább él a kárpátaljai magyar irodalom

Nyomdába került az Együtt irodalmi, művészeti, kulturális, humán tudományok folyóirat 2025/3. lapszáma, Kron Zsuzsanna festőművész alkotásaival illusztrálva.

Dupka György, a lap kiadója a Facebook-oldalán az írta:

a háborús helyzetből adódó akadályokat csapatmunkával leküzdve készült el a legfrissebb lapszám.

Verset közölt Bíró József (Hegedű a tárogatónak; Liliom a krizantémnak padlás a pincének), Deák-Sárosi László (Haza a magasban és a mélyben), Kőszeghy Elemér (a zöld madár; az idő elfut), Marcsák Gergely (Feketehegy), Németh Péter (ördögidéző idők; kórházi mitológia).

Száraz Miklós György Öreg Tímár címűregényének részletét publikálta. Vári Fábián László esszéje A cédrusember fénye Kárpátalján címmel olvasható.

Lengyel János nemrég megjelent (J)Enciklopédiájáról Jóna Dávid írt könyvajánlót, valamint Marcsák Gergely előszót.

A lapszámban megjelent Nyíró József Egyszerűen című novellája, amelyhez Sikli László írt előszót.

Kovács Sándor Hányatott sorsú magyar emlékek a Fehér-Tisza völgyében című tanulmányát adta közre, Dupka György Magyar hadifoglyok, internáltak a Baltikumban (1944 –1953). Lágerek, nyughelyek bejárása és helyszínelése című történelmi szociográfiájának II. részét, valamint az utóbbi időszak kárpátaljai kultúrkrónikáját

A hátlapon Tandori Dezső Hommage címűverse kapott helyet.

Az Együtt 2025/3. lapszámának tartalma ITT, borítója pedig ITT érhető el.

Sz. Kárpáthy Kata

Kárpátalja.ma