Eljött újesztendő! Szokások, hiedelmek az év első napjára
A téli ünnepkör napjait éljük. Az év jeles napjai és ünnepei közül a legnagyobbat, a karácsonyt már a hátunk mögött tudhatjuk. Figyelmünk most az újévre összpontosul.
A naptári év bizonyos napjaihoz kötődő szokások és hiedelmek számos ősi elemet tartalmaznak. Ezeket nehéz lenne bármely etnikumhoz kötni. Arra szolgáltak, hogy a gonosz, rossz szellemeket elűzzék, a termékenység szellemét felébresszék.
Az évkezdet meghatározó. Az óév utolsó és az új év első napja összefonódik. E két nap a hiedelmek igazi kavalkádja. Közülük is főként a január elseje, az új esztendő első napja. Szilveszterkor a szokások és hiedelmek az emberi életre, az állatállomány és a termés bőségére vonatkoztak. Közös céljuk eredendően az, hogy a következő évre egészséget, bőséget, szerencsét és boldogságot varázsoljanak.
Az újév egy új időszak kezdete, egy régi periódus lezárása. Az esztendő első napját, hetét különféle előjelek telítik, melyek az elkövetkezendő időszakra utalnak. Újévi első látogatónak férfit vártak, sőt várnak ma is, mert úgy vélik, hogy szerencsét hoz. Volt azonban az állattartással kapcsolatosan is jelentősége. Ugyanis férfilátogató esetén hím állatszaporulatra, nő esetén nőstény állatokra számítottak a következő esztendőben. Ismert volt a hiedelem, miszerint óév estén a kastekenőt a kemence tetejére tették, hogy a tyúkok jobban üljenek.
Újévkor férjjóslást is végeztek, az eladó lányok úgy vélték, jövendőbelijük a reggel elsőként meglátott férfi nevét fogja majd viselni. Jósoltak a kocsonyából eltett csonttal is, amit a lány kitett az udvarra, hogy elvigye a kutya, így a hajadon bízhatott abban, hogy még az évben férjhez megy.
Ugyanakkor nagy hangsúlyt kapnak a tilalmak. Úgy tartották, hogy amit ezen a napon cselekednek, az hatással lesz az egész elkövetkező esztendőre, így tartózkodtak például a vitáktól, veszekedésektől. Közismert az a hiedelem, hogy újév napján semmit sem adnak ki a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan. Általában munkatilalom volt, mint a legtöbb jeles napon. Nem volt szabad főzni, mosni, varrni, állatot befogni. Mosni már karácsony első napjától tilos volt január 2-ig. Nem lehetett mosott, felakasztott ruha a házban, mert – a száradni kitett bőrök példáján – az sok elhullott állatot jelentene a következő évre. Újévkor nem volt szabad szárnyast vágni, mert pusztulni fog az apró jószág.
Mit együnk, és mit ne?
Fontos tényező és meghatározó, hogy mi kerül új év első napján az asztalra. Az újesztendei jósló eljárásoknak igen fontos része volt a táplálkozás, megszabott ételek fogyasztása, illetve bizonyos ételek szigorú tiltása. Baromfihúst kevésbé volt szerencsés enni, mert úgy tartották, a baromfi elkaparná, kikaparná a szerencsét. Ezzel szemben előnyben részesítették a disznóhúst, mert a disznó előretúrja a szerencsét. Elterjedt szokás ilyenkor a szemes termények fogyasztása (lencse, rizs, köles), abban a hitben, hogy a sok apró mag pénzbőséget jelent a kővetkező esztendőben.
Már a Biblia is tesz említést a lencsére, illetve annak fogyasztására. A Szentírásban az áll, hogy egy tál lencséért vette meg a bátyjától, Ézsautól az elsőszülöttségi jogot (1Móz 25,27–34), vagyis az apai áldást. Mózes könyvének vonatkozó részében nincs leírva a „lencse” szó, csak az, hogy Jákób valami vörös színű főzeléket főzött. Ez lencseként ment át a köztudatba, és a teológusok is a vörös lencsével azonosítják a főzeléket.
A másik, gyakran szóba kerülő étel a hal. Egyes helyeken ajánlott szilveszterkor fogyasztani, máshol viszont tiltják, mivel elúszik a hallal a szerencse is. Egyes kutatók a halevés tilalmát Jónás könyvében keresik, akit elnyelt a „nagy hal”. Jónás három napon és három éjen keresztül volt a nagy hal gyomrában. Jónás alakja a keresztény ikonográfiában a szenvedő, istentől elhagyott, nyomorult ember szimbóluma lett, halála és „feltámadása” Jézus pokoljárásának és feltámadásának előképe. A nagy hal gyomrában kuporgó Jónás alakja feltűnt a templomi freskókon, üvegablakokon, így nem csoda, hogy a hallal a legmélyebb nyomorúságot azonosították, amit igyekeztek elkerülni.
Zajkeltés szilveszterkor
Ma már elképzelhetetlen az ünnep, szilveszter éjszakája tűzijáték és különféle trombitálás nélkül. A jelesnapi zajkeltéseknek a gonosz lelkek elűzése, a démonok távol tartása volt a célja. Eredetét tekintve egyes kutatók szerint a zajkeltésnek a török időkhöz is köze van, ugyanis egykor a települések lakosai igyekeztek nagy zajt csapni, hogy az ellenség azt higgye, jókora haderő állomásozik a faluban. A zajkeltésnek egy másik magyarázata és célja az, hogy az állatok felébredjenek álmukból, és átforduljanak a másik oldalukra, mert akkor egészségesek lesznek az új esztendőben.
Újévköszöntés
Újév napján egykor fiúgyerekek és legények házról házra járva verses jókívánságokat mondtak a háziaknak, akik cserébe megvendégelték őket. Csapatosan mentek házról házra. Engedélyt kértek: „Szabad-e újévet köszönteni?” Majd elkezdték verses köszöntőjüket:
Boldog újévet!
Bort, búzát, barackot,
Kurta farkú malacot,
Szekerembe kereket,
Köcsögömbe feneket,
Poharamba vörösbort,
Hadd ihassak bőven,
Az új esztendőben. (Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
Elődeink hittek a kimondott szó varázserejében, ezért jártak házról házra újévet köszönteni. Hajnalban, reggel indultak „szerencsézni”, azaz csengőt rázva, ostort pattogtatva, tréfás adománykérő, szerencse- és bőséghozó rigmusokat mondogatni.
Gál Adél