„Engem gyökér köt ide…” – Felavatták Kecskés Béla emléktábláját Beregsomban

Szerző: | 2021.08.06., 17:30 | Kulturális hírek

Fotó: Kárpátalja.ma

Megemlékezéssel egybekötött emléktábla-avató ünnepséget tartottak a település szülötte, Kecskés Béla, költő, történelemtanár születésének 80. évfordulója alkalmából augusztus 6-án Beregsomban. A rendezvénynek, melyet a Somi Községi Könyvtár, a Somi Irodalmárok Emlékmúzeuma, valamint a Beregszászért Alapítvány és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) szervezett, a Községi Könyvtár udvara adott otthont.

Elsőként Popovics Nikoletta, a könyvtár vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertette a költő munkásságát. Beszédében kiemelte, hogy Kecskés Béla az 1960-as években jelentkezett új írói nemzedék egyik legmarkánsabb képviselője volt. A költő, verseiben a természet, a beregi táj, és szülőfalujának bemutatása mellett világméretű problémákkal, gondolatokkal is foglalkozott. Ő alapította a Papi Általános Iskolában jelenleg is működő Tájismereti és Néprajzi Múzeumot. Az iskola falán 2006-ban állított emléktáblát a költő és pedagógus emlékére a MÉKK és az Együtt baráti köre.

Hajgató Tamás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja köszöntő beszédében kihangsúlyozta, hogy Kecskés Béla a kárpátaljai magyar kultúra egyik alakító, formáló és átörökítő személyisége volt, akinek elévülhetetlen érdemei nemcsak költészetében, hanem pedagógiai munkásságában is megmutatkoztak. Reményét fejezte ki aziránt, hogy a jövőben is növekedni fog azon egyéniségek sora, akik a kultúra bármely képviselőjeként tovább tudják gazdagítani a színes magyar kárpátaljai kultúrát a következő nemzedékek számára.

Jakab Attila, a Beregsomi Református Egyház lelkipásztora megjegyezte, hogy az emléktábla avatások és ünnepi megemlékezések mellett fontos, hogy a költők emlékét szívünkbe zárjuk és megépítsük vele a jövőt.

A költő családja nem tudott részt venni a rendezvényen, szavaikat levélben tolmácsolták a megjelentek felé.

Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának elnöke szintén levélben üdvözölte a jelenlévőket. Örömét fejezte ki aziránt, hogy Sütő Kálmán költőé után, egy újabb helyi költő emléktábláját ajándékozhatja Beregsom magyarságának. „Ha volna valamilyen rangsor vagy kimutatás készülne az egy főre jutó írókról, költőkről, Beregsom bizonyára dobogós helyen szerepelne. Nemcsak Kárpátalján, de talán az egész magyar nyelvterületen” – írta köszöntő szavaiban. Majd arra buzdított mindenkit, hogy őrizzék a falu híres szülötteinek emlékét, és ne hagyják feledésbe merülni a magyar múltat, mert csak így lesz magyar jövőnk.

Dupka György író, a MÉKK elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy Kecskés Béla műveiből jól kitűnik, mennyire szívén viselte az induló kárpátaljai magyar irodalmat és a kárpátaljai magyarság sorsát. Köszönetét fejezte ki aziránt, hogy a település nem közömbös híres szülöttei emlékének ápolásában: „A költő nem halt meg, nem felejtettük el, és büszke vagyok Som itteni értelmiségére, hogy az emlékezet tüzét táplálja” – hangsúlyozta ki az író.

Nagy Zoltán Mihály költő, író szívmelengető szavakkal emlékezett vissza barátjára. Kiemelte, hogy Kecskés Béla munkásságának eredményei bizonyítják, hogy a költő, az erkölcsi értékek látványos hanyatlásának korában is akart, és tudott is hinni a szavak hatalmában. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem elég csak tudni, hanem büszkén hirdetni és vallani is kell, hogy Kecskés Béla a nemzeti kiválóságaink egyike volt. „A mi dolgunk emlékezni és emlékeztetni azokra a kiválóságokra, akik megbecsülendő értékekkel gazdagították a magyar kultúrát” – mondta.

Az emléktábla, a település másik híres költője, Sütő Kálmán emléktáblája mellett kapott helyet. Domborműve Lengyel Tibor, nyíregyházi szobrászművész alkotása. Megvalósulását a Beregszászért Alapítvány finanszírozta.

A község nagy gondot fordít híres szülöttei emlékének ápolására. 2006-ban a MÉKK, az Együtt baráti köre, valamint Deme Ibolya a Községi Könyvtár akkori vezetője létrehozta a Somi Irodalmárok Emlékmúzeumát. A Kárpátalján egyedülálló intézményben a falu híres költői — Sütő Kálmán, Kecskés Béla, Balogh Balázs és Somi Nagy Zoltán — emlékét számos, a munkásságukhoz fűződő dokumentum és tárgyi emlék őrzi. Szintén a költők emlékének fennmaradását szolgálja a Somi Általános Iskolában évente megrendezett Sütő Kálmán és Kecskés Béla szavalóverseny, amelyen a tollforgatók saját verseinek szavalatával vehetnek részt a környékbeli iskolák irodalomkedvelő tanulói.

N. N.
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This