Filmklub-esték Beregszászban – A Sátán fattyával indult a programsorozat

Nagy érdeklődés övezte a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és Magyarország Beregszászi Konzulátusa által szervezett filmklub-estéket június 26-án és 27-én. A beregszászi teátrum nagytermében mindkét alkalommal a Nagy Zoltán Mihály műve alapján készült, Zsigmond Dezső által rendezett nagyjátékfilmet, A Sátán fattyát tekinthették meg az érdeklődők. Az első napon beszélgetés követte a vetítést, melyen magát a rendezőt, illetve Tarpai Viktória főszereplőt s több, a filmben játszó beregszászi színészt kérdezte Beke Mihály András első beosztott konzul a filmről. Megtudhattuk, hogy az alkotás számos országba meghívást kapott. Legutóbb például az Amerikai Egyesült Államokban, a Kárpátalját népszerűsítő turné során láthatták Washingtonban és Clevelandben az érdeklődők; a jövőben a többi közt a moszkvai és a Los Angeles-i filmfesztiválra várják.

Kisebb műhelytitkok is napvilágra kerültek a beszélgetés során, például az, hogy mit jelentett színészek személyes életében a filmben való munka. A közönség soraiban ülők feltehették kérdéseiket, így megtudhattuk, mi vitte arra Tarpai Viktóriát, hogy egyedül vállaljon el egy veszélyes jelenetet – jóllehet, eredetileg kaszkadőröket hívtak a feladat elvégzésére –, s hallhattuk azt is, hogy Zsigmond Dezső a jövőben is szívesen dolgozna együtt a beregszászi színészekkel.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által támogatott filmklub-esték sora ezzel nem ért véget. Az év folyamán további nyolc alkalommal szerveznek vetítéseket, melyeken évfordulójukat ünneplő jeles magyar alkotásokat vagy jubiláló magyar rendezők remekeit, valamint Kárpátaljához kapcsolódó (dokumentum)filmeket mutatnak be. A valódi moziélményt biztosító vetítéseket kísérőprogramok gazdagítják majd – árulta el Sin Edina, színházi programfelelős szerdai köszöntőjében.

A filmklubokra a belépés ingyenes, az egyes alkalmakról a színház honlapján és Facebook-oldalán tájékozódhatnak. További információkat a +380-66-452-85-05-ös, a +380-96-113-50-59-es telefonszámon vagy személyesen a színházban kaphatnak.

Kárpátalja.ma