Fodó-díjban részesültek – Interjú a díjazottakkal

Korábban hírt adtunk arról, hogy 2015. január 24-én ünnepélyes keretek között átadták a 2014-es év Fodó Sándor-díjakat. Továbbiakban a díjazottakkal készült interjúkból többet is megtudhatunk életükről, pályafutásukról, további terveikről. 

Dr. Jakab Lajos badalói családorvos 1998-ban szerzett orvosi diplomát az ungvári egyetemen. Két év ungvári internaturát követően 2000 augusztusától szülőfalujában dolgozik. Felesége Badalóban szociális munkás, lánya gyógypedagógiát tanul Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, fia 15 éves és a Beregszászi 3. Sz. Középiskola tanulója.
A doktor urat a díjátadást követően „faggattuk”.
– Ön szerint mire kötelez egy orvost a Fodó-díj?
– Először is köszönöm a jelölést. Köszönöm a megtiszteltetést, hogy ezt a díjat nekem ítélték. Ez megerősítés a számomra, tizenöt éve dolgozom szülőfalumban, Badalóban körzeti orvosként. Sokszor, sokan hívtak külföldre dolgozni, mondják, hogy van lehetőség. Úgy tűnik, én egy „begyepesedett” lokálpatrióta vagyok, de el se tudnám az életemet máshol képzelni, mivel minden ideköt. Elégedett vagyok a sorsommal.
– Jó, ha egy orvos megérti a betegei nyelvét, hisz a panaszainkat legpontosabban csak anyanyelvünkön tudjuk elmondani…
– Valóban, Kárpátalján egyre kevesebb az olyan magyarlakta település, ahol a betegek magyarul is elmondhatják a panaszaikat az orvosnak. Ez szerintem is fontos. Sokkal több magyar orvosra lenne szükség Kárpátalján.
– Ugyanakkor a munka és a család mellett sok időt szán más, a társadalom számára hasznos tevékenységekre is…
– Valóban, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségben (KMKSZ) és a református gyülekezet életében is aktív szerepet igyekszem vállalni, választmányi tagként a magyar közösség érdekeinek védelméért is dolgozom. Azért, hogy mindezt megtehetem, hálás vagyok a családomnak, mert ilyen háttér nélkül ezt nem lehetett volna elérni. Köszönettel tartozom a munkatársaimnak a rendelőintézetben, és a Badalói Református Gyülekezetnek is. Úgy gondolom, hogy a mi gyülekezetünk egy példásan jó közösség. Egyébként – szerintem – általában a református gyülekezetek jelentik a kárpátaljai magyarság körében az egyik legnagyobb közösségformáló erőt. Az sem titok, hogy a hitélet és a gyógyítás szorosan összekapcsolódik, mert az embereknek a testi bajaik mellett a lelküket is gyógyítani kell, csak akkor várható teljes felépülés. Emiatt is magától értődőnek tartom, hogy a gyülekezetünkben presbiter vagyok, és a jegyzői tisztséget is ellátom. Emellett tagja vagyok a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társaságának (KMEDT), illetve a Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesületének (KOKE), ahol valamilyen szinten ugyancsak a magyar identitástudat erősítése a célunk.
– Mióta tagja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek?
– Még az egyetemi éveim alatt beléptem a KMKSZ-be, több mint húsz évvel ezelőtt. Ungváron rendszeresen részt vettem a Szövetség rendezvényein. Ott oltódtam be ezzel a dologgal, és természetes volt, hogy szülőfalumba visszatérve a KMKSZ tagja maradtam, és azóta is igyekszem mindenben segíteni a Szövetség munkáját. Azt gondolom, Kárpátalján hitelesebb magyar érdekvédelmi szervezet a KMKSZ-nél nincs. Ez a szervezet mindig hű maradt az emberekhez, a magyarsághoz, amit jól igazol az, hogy például Badalóban is nagyon sokan a megalakulásától tagjai a KMKSZ-nek.

dózsa

Váradi Enikő 1991. november 6-án született az egykori koronavárosban, Visken. Általános iskolai tanulmányait a viski Kölcsey Ferenc Középiskolában végezte, majd középiskolai tanulmányait a Nagyberegi Református Líceumban folytatta. Jelenleg az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) hallgatója.
– 2009-ben nyertem felvételt az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar nyelv és irodalom, illetve nemzetközi kapcsolatok szakára. Az első szakon 2014-ben szereztem diplomát, a másodikon pedig jelenleg a mesterképzést folytatom. Az irodalom és a líra világa mindig vonzott, ezért fontos volt számomra, hogy szakvégzettséget is szerezzek ezen a területen. Emellett nagyon szépnek látom a tanári pályát. A diplomácia világa pedig már gyermekkorom óta foglalkoztatott.
– Tanulmányaid mellett közösségi munkát is végzel…
– Alapító tagja vagyok az Ungvári Református Ifjúsági Gyülekezetnek, amelynek több mint négy évig voltam a gondnoka is. Az egyházi szférában az egyetemen kívül is elég szerteágazó tevékenységet végzek. Gyakran teljesítek szolgálatot gyerektáborokban, ifjúsági táborokban. Tagja és vezetője vagyok a Trinitas Band nevet viselő keresztény együttesnek. A Visk Jótékonysági Alapítványnál szervezői munkát végzek, s önkéntes vagyok a Visk TV-nél is. Sose gondoltam volna, hogy egyszer a média világával is ilyen közelről megismerkedem. De semmi sem történik véletlenül. Tagja vagyok a KMKSZ Viski Alapszervezetének és a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének is.
Gyermekkorom óta néptánccal is foglalkozom. A szintén viski származású Pál családnak köszönhetően ismertem meg az autentikus táncházmozgalom világát, amelynek azonnal a szerelmese lettem. Két évvel ezelőtt szerveztük meg az első táncházunkat Jakab István táncospárommal Ungváron. Ezt követően egy népzenei együttest is létrehoztunk, s jelenleg a Sodró Együttes alapító tagjaiként igyekszünk népszerűsíteni Kárpátalján a magyar népzenét, néptáncot.
– Mit jelent számodra a díj?
– Megtiszteltetés számomra, hogy fiatal korom ellenére azok a személyek, akik Kárpátalja közéletében jelentős munkát végeznek, elismerik és figyelemmel kísérik a munkámat. Úgy érzem, hogy nekünk, fiataloknak is hivatásunk van Kárpátalján, tennünk is kell a magyarságért, s a környezetünkben élőket is arra kell ösztönöznünk, hogy érdemes megmaradni saját közösségünkben. Sokszínű nemzetiségi környezetben élünk, ezért elengedhetetlennek tartom, hogy szolidaritásban és szimbiózisban éljünk együtt, megmaradva ki-ki a maga nemzetiségében. Azt gondolom, ebben a nehéz helyzetben nekünk, kárpátaljai magyaroknak egy nagy reménységünk van: az a mindenható Isten, aki megtartott minket a történelmünk folyamán számos nyomorúságban, képes minket megtartani most is.

Espán Margaréta

Kótyuk Zsolt a Szürtei, Tiszasalamoni és Bátfai Református Egyházközség lelkipásztora. Ezekben a gyülekezetekben szolgál 2003-tól, amióta befejezte teológiai tanulmányait a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Szürtei születésűként kezdettől fogva szülőfalujában szolgál. Arra kértük, mondja el, mire gondolt, amikor megtudta, hogy neki ítélték a Fodó-díjat?
– Nagyon meglepett, amikor értesültem a jelölésről. Magam előtt sok más olyan embert láttam még, akiknek, úgy gondolom, előbb odaítélhették volna, mint nekem. Nagy megtiszteltetésnek tartom és hálás vagyok érte.
– Nyilván nem ok nélkül kapta ön ezt a díjat?
– Megerősítés számomra, hogy akik jelöltek, talán úgy gondolhatták, én is követem – reménység szerint akkor látható módon is – azt az irányvonalat, amit meghatározott a KMKSZ alapító elnöke és azok az emberek, akik nagy odaadással kezdték el a rendszerváltás idején munkálni a kárpátaljai magyar közösség javát.
– Találkozott személyesen is Fodó Sándorral?
– Bár személyesen nem beszélgettünk, több rendezvényen találkoztam vele. Még gyermekként nagy-nagy izgalommal figyeltem a híradásokat arról, mi is történik Kárpátalján a rendszerváltás éveiben. Értesültem arról, hogy gimnáziumot szeretnének nyitni azért, hogy a magyar nyelvű oktatás színvonalát emeljék. Figyelemmel kísértem, ahogy egyházközségünk visszakapta az elkobzott ingatlanját. Csodálattal figyeltem, amikor a KMKSZ helyi alapszervezete felállította a sztálinizmus áldozatainak emlékművét a szürtei református templom kertjében, s magyar nyelvű falunévtáblák kerültek kihelyezésre. Mindez azt üzente nekem, itt valami új kezdődik el.
Imádkozom, hogy Isten őrizzen bennünket, adjon reménységet és megújulást. Ezért szeretnék továbbra is munkálkodni Urunkat szolgálva.

dózsa

Gerendely Béla, a Tiszakeresztúri Általános Iskola magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakos tanára, aki már harmincöt éve oktatja szülőfaluja ifjúságát, és neveli őket nemzet- és hazaszeretetre. Gerendely tanár úr a KMKSZ alapító tagja, a helyi alapszervezet alapító elnöke, aki már a Szövetség megalakulása előtt is bátran kiállt magyar közösségünk érdekeiért. Gerendely Béla idén Fodó-díjban részesült. A díj átadását követően beszélgettünk vele.
– Mikor tudta meg, hogy jelölték a Fodó Sándor-díjra?
– A hír, hogy jelöltek a Fodó-díjra teljesen váratlanul ért. Ledöbbentem, mert én hétköznapi szinten teszem, amit kell, meggyőződésből, nem várok ezért jutalmat. Büszke vagyok arra, hogy a KMKSZ-nek alapító tagja lehettem, huszonöt évig én vezettem a KMKSZ Tiszakeresztúri Alapszervezetét, tavaly adtam át a stafétát egyik volt tanítványomnak. Nem vártam és nem is várok ezért a munkáért semmit. Végiggondolva úgy látom, hogy megkaphatta volna ezt a díjat más is, szerintem vannak, akik nálam jobban megérdemelték volna. Ennek ellenére nagyon örülök annak, hogy rám gondoltak, hogy odafigyelnek arra a munkára, amit én végeztem Tiszakeresztúrban.
– Már a KMKSZ-ben kifejtett tevékenysége előtt a magyar ügyekért bátran kiálló emberként ismerték, például 1983-ban megmentette a tiszakeresztúri magyar iskolát.
– Az akkor még szinte kizárólag magyarok által lakott Tiszakeresztúr (ma is több mint 70%-ban magyarok lakják) általános iskolájából kétnyelvű, magyar–ukrán iskolát akartak csinálni. Kezdettől próbáltam megakadályozni ezt a nyilvánvalóan magyarellenes változtatást. Panaszt írtam a nagyszőlősi és az ungvári pártbizottságra. Egy hét múlva már meglátogattak a nagyszőlősi KGB munkatársai, egy hónap múlva az ungváriak is, akik felelősségre akartak vonni amiatt, hogy én levelet mertem írni Bandrovszkij elvtársnak. A megyei KGB munkatársainak is elmondtam, amit a beadványaimban is leírtam, hogy ezzel az intézkedéssel a lenini nemzetiségi politika elvei csorbulnak. Én egészen mást tanultam az egyetemen, mint ami itt a valóságban lejátszódik. Fenyegetőztem, hogy ebben az ügyben Moszkvába is írok majd panaszt, ha szükséges lesz.
Jól ismerem Lenin műveit, folyamatosan rá hivatkoztam, a KGB-s elvtársak láthatták, hogy „ideológiailag” nagyon felkészült vagyok. Távozáskor azt mondta az egyik ungvári KGB-s „elvtárs”: „Gerendely elvtárs! Nyugodt lehet, hogy Tiszakeresztúrban nem lesz ukrán iskola.” Szerencsére azóta is nyugalom, csend és rend van e téren, remélem, már így is marad.
– Az idei díjazottak között Ön az egyetlen, aki jól ismerte Fodó Sándort…
– Én 1971-ben, amikor felvételt nyertem az Ungvári Állami Egyetemre, hallottam először arról, hogy van egy Fodó nevű ember, aki korábban az egyetemen dolgozott, és azért tessékelték el onnan, mert kiállt a magyarokért, tánccsoportot szervezett és beadványt írt Moszkvába, amelyben a magyaroknak több jogot kért. Mindenki azt mesélte, hogy nagyon jó tanár volt, csak jót lehetett hallani róla. Egyszóval már egy élő legenda volt a magyar szakos hallgatók körében, nekem is nagyon tetszett, amit róla hallottam, tudtam vele azonosulni anélkül is, hogy találkoztunk volna.
Egyszer Fodor Gézával és más diáktársaimmal felkerestük születésnapestéjén az akkori lakásán, akkor ismerkedtem meg Fodó Sándorral személyesen. Később a hegyen építkezett, én rendszeresen mentem segíteni neki betonozni, fundamentumot és járdát önteni stb. A munka mellett ekkor volt módom vele sokat beszélgetni. Ez valamikor 1971 és ’76 között történt. Így ismerkedtünk meg, nagyon művelt ember volt, mindig élmény volt vele beszélgetni, és ezeknek a beszélgetéseknek az emlékét máig őrzöm.

dózsa