Gratulálunk Vidnyánszky Attila Kossuth-díjához!

 

Hétfőn, nemzeti ünnepünk előestéjén Kossuth-díjjal tüntették ki Vidnyánszky Attilát, a kárpátaljai magyar színházi élet emblematikus alakját, a debreceni Csokonai Színház igazgatóját. A méltatás szerint az elismerést „a magyar színjátszás legnemesebb hagyományait ápoló, a költészetet középpontba állító, társulatépítő, iskolateremtő munkásságáért, emlékezetes, méltán népszerű rendezéseiért” kapta.

 

„Merjünk nagyok lenni!” – jutott eszembe a hír hallatán Széchenyi üzenete. Hiszen a legnagyobb magyar szállóigéje útján jár a beregszászi rendező, akinek eddigi munkásságát, illetve a nevéhez fűződő beregszászi színház sorsát Kárpátalja-szerte ismeri és elismeri (nemcsak) a magyar közösség. Köztudott, hogy gondolatcsírából nőtte ki magát a mára nemzetközi hírű intézmény. Köztudottan nehéz, sőt, emberpróbáló körülmények, anyagi korlátok között kellett bizonyítaniuk. A bizonyításhoz azonban a legjobb eszközt: az előadásaik által kifejezett, a külső szorítással (technikai felszerelés, színjátszási hagyományok csökevényessége stb.) meg nem alkuvó minőségteremtést választották. A társulat művészi irányának meghatározásában vezérszerep jutott a rendezőnek, Vidnyánszky Attilának. Hagyományteremtés mellett egyéni hangot alakított ki, melynek legfőbb jellemzője a mozgalmas, egyszerre több szálon futó színpadi ábrázolás, vagy éppen a líraisággal telített, költői nyelven megszólaltatott színpadi játék kifejlesztése.

A kárpátaljai közönség számtalan általa rendezett beregszászi előadásnak köszönhet maradandó, hol víg-nevettető (például Boccaccio: Dekameron, Szigligeti: Liliomfi), hol megrázó, történelmi-lélektani feszültségű (Örkény: Tóték, Juhász: A szarvassá változott…, Csehov: Három nővér stb.) élményt.

„Semmi sem volt véletlen: hogy éppen oda születtem, onnan indultam, nekem dolgom van a beregszászi színházzal, az ott élő emberekkel. Az egyre nagyobb ütemben fogyó kárpátaljai magyarság számára az a színház megtartó, ott tartó erő” – vallja a díjazott.

És valóban, egy-egy ilyen alkalom a kitüntetett személyes megbecsülése mellett szimbolikusan az általa képviselt közösség – esetünkben a kárpátaljai magyarság – szellemi-művészi vagy éppen tudományos tevékenységét is hitelesíti. Bátorító, önbecsülésünket erősítő példa lehet mindannyiunk számára. Manapság csak rajtunk múlik, akarjuk-e ezt a példát meglátni, s akarjuk-e eredményeiket megismerni, hiszen a rendezőnek és a társulat tagjainak köszönhetően a színház már havonta több előadással jelentkezik.

eSe

Névjegy

Vidnyánszky Attila 1964-ben született Beregszászban, majd szüleivel Nagymuzsalyban élt.

1985-ben bölcsészdiplomát szerzett az Ungvári Állami Egyetemen.

1992-ben diplomázott a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakán.

1992-ben alapító igazgatója volt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, amelynek 1993 óta művészeti vezetője, főrendezője. 2004-től egy évig a Magyar Állami Operaház vezető rendezője volt. Eddigi pályafutása alatt több mint 60 előadást rendezett 20 színházban, többek között a Kijevi Orosz Nemzeti Színházban (Leszja Ukrajinka Színház), a budapesti Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Új Színházban, a Magyar Állami Operaházban, Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban. Nevéhez fűződik a Liberté’ 56 című film rendezése is.

Jelentősebb szakmai elismerései:

1995-ben Arany Oroszlán-díj a „Godot-ra várva” című előadásért
1997-ben Kontakt Fesztivál (Torun) díja a „Gyilkosság a székesegyházban” című előadásért
2000-ben Az év rendezője cím Ukrajnában
2002-ben Jászai Mari-díj
2003-ban Kultúra Lovagjává választották
2004-ben megkapta a Kritikusok díja Coltés: Roberto Zucco c. darabjának rendezéséért
2005-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották
2005-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje lett
2006-ban Nádasdy Kálmán-díjat kapott az operaművészet terén kifejtett munkásságáért
2007-ben Magyar Művészetért díjat kapott
2009-ben Moszkvában Meyerhold-díjjal tüntették ki

A Névjegyet a dehir.hu alapján közöljük.