Gryllus Vilmos, a Kaláka együttes tagja 60 éves

Gryllus Vilmos, a Kossuth-díjas Kaláka együttes tagja október 28-án 60 éves, születésnapját ezúttal a felnőtt közönséggel ünnepli az elmúlt 40 év legsikeresebb dalaiból összeállított koncerttel.

A Gryllus név hazánkban szinte fogalom, hiszen Vilmos és testvére, Dániel a Kaláka együttes tagjai, Dániel lánya, Gryllus Dorka pedig a színészi pályán ért el sikereket.

Vilmos a Kodály módszer szerint tanító Lorántffy Zenei Általános Iskolába járt, tehetsége alapján konzervatóriumban lett volna a helye, ám szülei nemet mondtak. A zene azonban nem hagyta nyugodni, már gimnazista korában zenekart alapított, amellyel a Cream zenéjét játszották. Amikor Dániel bekerült a Műszaki Egyetemre, az akkor még gimnazista Vilmost is hívta „kalákázni”, azaz közös munkára, így alakult meg 1969-ben a Kaláka zenekar.

Először csak maguknak játszottak, közben Vilmos is elvégezte az egyetem építőmérnöki karát. Legnagyobb meglepetésükre megzenésített verseket előadó együttesük annyira népszerű lett, hogy az egyetemi klubok kézről kézre adták őket, majd a Marczibányi Téri Művelődési Központban kaptak helyet, ahová azóta is rendszeresen visszajárnak.

Gryllus Vilmos tíz évig játszott az együttesben, de kezdettől fogva szeretett volna mást is csinálni. Ez a más lett az a gyermekszínház, amelyet Levente Péterrel és Döbrentey Ildikóval hozott létre. A rádióban a Ki kopog című műsorban szerepeltek, majd következett az új műfajt teremtő kacagó koncert. A következő állomás a Magyar Televízió Égből pottyant mesék sorozata volt, amelynek zenéjét Gryllus Vilmos írta. Húsz éve indította útjára a gyermekeknek – illetve családoknak –szánt Gryllus Vilmos Daloskönyve sorozatot, a Duna Televízióban rövid ideig futott a Varázsló sorozat.

Közben Gryllus Dániellel készített közös munkákat, mint például a jiddis népzenei album vagy az egyházzenei vonatkozású munkák, a Hegyi beszéd és a Tizenöt zsoltár. Önálló lemezeinek derűs, fülbemászó dallamai mesés világba repítik a kicsinyeket, koncertjein a gyerekeket tudatosan bevonja a közös zenélésbe.

1996-ban tért vissza a Kaláka együttesbe, bár ahogy ők mondják, soha nem hagyta ott a többieket, csak egyes időszakokban nem lépett fel velük. A Gryllus testvérek, Radványi Balázs és Becze Gábor alkotta Kaláka igazi utazó zenekar, a legváltozatosabb helyszíneken léptek fel, volt olyan időszak, amikor évente 400 koncertet is adtak. Ezernél is több dalt írtak, két tucatnyinál több lemezük jelent meg, az ő nevükhöz fűződik a Magyar népmesék, a Magyar mondák és a Mesék Mátyás királyról című tévésorozat zenéje, generációk köszönhetik nekik a verssel való első találkozásukat. Zenéjük sokszínű, mindenbe belekóstoltak és mindent saját képükre formáltak. Gryllus Vilmos csellón, gitáron, charangon, kobozon és dorombon játszik – egyebek között. A Kaláka együttes 2000. március 15-én, fennállásának harmincadik évfordulóján Kossuth-díjat, 2004-ben Prima Primissima kitüntetést kapott.

Forrás: kulrura.hu