Gyertyakészítés a Nagyberegi Tájházban

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet gyertyakészítő foglalkozást tartott a Nagyberegi Tájházban.

A téli ünnepek közeledtével a tájházban rendszeresen helyet kap a gyertyakészítés. Az így elkészített termékek használhatók a november eleji temetőlátogatáskor, vagy később az adventi és karácsonyi asztaldíszek dekorálásához.

Az október 25-i foglalkozásra Sárosorosziból érkeztek tanulók, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának első éves óvodapedagógia szakos hallgatói látogattak el. A csoportok elsőként tárlatvezetésen vettek részt, mely során megtekinthették az Örökségünk című kiállítást is.

A program több elemből épült fel. A kézművesség mellé konyhai tevékenység párosult. A kamrában a csoport egyik fele a gyertyasodrást és a mártogatást tanulhatta meg. Készültek csavart és kónuszgyertyák, s volt, aki az egyszerű változatot próbálta ki. A gyertyák paraffinba mártogatva készültek, valamint méhviaszból sodorták azokat. Díszítésük természetes alapanyagokkal történt: száraz virág, madzag, horgolt csipke került rájuk.

A kézművesség során a szervezők igyekeztek rávilágítani arra, hogy a korábban elhasznált gyertyák maradékait is újra lehet hasznosítani, felolvasztás után akár önteni, vagy mártogatással készíteni újabb darabokat.

A kézművesség mellett a konyhában labdacsörögét készítettek a résztvevők. A labda formában összetekert és olajban sült édesség mindenki számára újdonságot jelentett. A fiatalok maguk gyúrták és nyújtották a tésztát, majd sütötték és szórták be porcukorral a finomságot.

A Nagyberegi Tájház programja a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Hagyományok Háza szakmai partnerségével és a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósulhatott meg.

Gál Adél

Kárpátalja.ma