Hatvanan végezték el idén a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskolát
Május-június egyik legnagyobb eseménye a ballagás, amikor a végzősök elbúcsúznak megszokott oktatási intézményüktől, tanáraiktól, osztálytársaiktól. Nincs ez másképp egy művészeti iskolában sem, ahol minden évben eljön az a nap, amikor nyolc év után a fiatalok egy hangszer-, ének- vagy tánctagozaton végzett tanulmányaikért szereznek oklevelet.
A Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskolában 2023-ban hatvanan végeztek. Az oklevelek ünnepélyes átadására június 1-jén került sor a Városi Művelődési Központban, ami nagy szó, hiszen az elmúlt években a pandémia és a háború miatt nem engedélyezték a nagyszabású rendezvényt.
Az egybegyűlteket Bobály István, az iskola igazgatója köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, hogy a végzősök között több olyan diák van, aki nemzetközi, országos, megyei vagy járási szinten ért el kiemelkedő eredményeket, és ezzel emelték az intézmény hírnevét. Köszöntet mondott a tanároknak azért, hogy az elmúlt – nem könnyű – évben helyt álltak és példátlan kitartásukkal. Végül, de nem utolsó sorban megköszönte a szülőknek a bizalmat, és azt, hogy tehetséges gyermekeiket beíratták az iskolába és mindvégig számíthattak rájuk.
A hivatalos megnyitó után következett az oklevelek átadása és a koncert, melyben a végzős diákok megmutathatták tehetségüket. A felemelő művek előadása mellett az ünnepeltekhez szólt Babják Edit, a Beregszászi kistérség oktatási és kulturális osztályvezetője. Azt kívánta a diákoknak, hogy a zene kísérje őket egész életük folyamán. A tanároknak különösen a türelmüket köszönte meg, mivel ebben a nem könnyű időszakban kimagaslóan sok versenyt nyertek az intézmény tanulói.
A jelenlévőket köszöntötték a szülők és a végzős diákok is, akik még sokáig emlékezni fognak az intézményben töltött évekre, sőt már tudjuk, hogy közülük többen választják a művészi pályát és zenei vonalon folytatják tanulmányaikat.
Fehér Rita