Horváth Lajos: Szovjet postaigazgatás Kárpátalján. 1945–1991
A fenti címmel jelent meg Horváth Lajosnak, az Országgyűlési Hivatal nyugalmazott szakfőtanácsosának, a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság Gervay Mihály-díjas tagjának tollából a régiónk postatörténetét bemutató kiadványsorozat következő darabja, a Kárpátaljai postatörténeti füzetek 11. része.
„Kárpátalja postatörténetének bonyolult viszonyai, amint mindenki tudja, aki a témával foglalkozik, az államhatalmi változásokból következnek és napjainkra sem értek véget – írja a szerző előszavában. – Ha valaki, mondjuk 1981-ben azt állította volna, hogy 10 év múlva megszűnik a Szovjetunió, arra nyilván furcsán néztünk volna. (…) Kárpátalján a Szovjetunió korszaka 1945–1991-ig tartott és végérvényesen lezárult. (…) És ez a majdnem fél évszázadnyi idő (…) önmagában is egész gyűjtési területet képez. A megnevezett időszakból bélyegek, bélyegzők, díjjegyesek, képes borítékok, képes levelezőlapok, ajánlási rangjegyek stb. tömege áll rendelkezésre a gyűjtők számára. Ezek között kíséreltük meg elsőként a rendcsinálást.”
A szerző a sorozat korábbi darabjaihoz hasonlóan ezúttal is a vizsgált korszak történeti áttekintésével kezdi munkáját, megállapítva, hogy a Zakarpatszka Ukraina autonóm korszak fokozatosan adta át a helyét a totális szovjet postaigazgatásnak. Emlékeztet, a szovjet postaigazgatás 1945. november 15-én terjeszkedett ki e területre, azt követően, hogy 1945. június 29-én a Szovjetunió és Csehszlovákia Moszkvában egyezményt írt alá Podkarpatszka Rusznak a Szovjetunióhoz csatolásáról. A szovjet postai díjszabás bevezette a rubelt és a kopeket, az addig forgalomban lévő magyar pénznem átszámítási kulcsa 2 pengő = 1 rubel lett, tudhatjuk meg. Zakarpatszka Ukraina önálló kibocsátású bélyegeit 1945. december 31-ig lehetett rendeltetésszerűen a postaforgalomban felhasználni. A terület neve 1946. január 22-től hivatalosan Zakarpatszka oblaszty (Kárpátontúli terület) lett, a Zakarpatszka Ukraina gumi bélyegzők 1946 februárjáig maradtak használatban. „Ebben az időben, a „betagozódás idején” 136 postahelyet vett át a magyar postától a szovjet posta, illetve ennyi felélesztésére került sor. Ezeket a szakirodalom „hivataloknak” nevezi, azaz ügynökségek nincsenek köztük, azok megszervezésétől eltekintett a szovjet posta” – írja Horváth.
A szovjet posta a külfölddel való érintkezés során az UPU (Egyetemes Postaegyesület) hivatalos nyelvét, a franciát használta, tudhatjuk meg a 11. postatörténeti füzetből. A településnevek francia átírása az ajánlási rangjegyeken meg is mutatkozott: például Uzsgorod-Ujgorod, Bedevlja-Bedevlia, Bustino-Buchtyna stb.
A Szovjetunió területén 1975-ben bevezették a postai irányítószám-rendszert, így természetesen Zakarpatszka oblaszty területén is. Ekkoriban Kárpátalja területnek összesen 329 települése volt, melyek közül körülbelül 180 város és falu rendelkezett postahivatallal. Mivel némelyik településen több postahivatal is létezett, azok száma a szerző szerint ekkoriban megközelítette a 300-at.
Horváth Lajos a szakember alaposságával közli kiadványában az 1945-ben postahivatallal rendelkező kárpátaljai települések nevét franciául és oroszul, továbbá a kárpátaljai települések irányítószámait az 1975-ben bevezetett rendszer szerint és nevüket oroszul/ukránul, magyarul, valamint az UPU-átírás szerint. Végül csatolja az íráshoz a szovjet postahelyekkel rendelkező települések 1988-as listáját is. Ezek száma ekkoriban 187 volt, azaz nem nőtt jelentősen az 1975 óta eltelt időszakban. A szerző tudomása szerint az 1988. évi állapot lényegében nem változott 1991. december 25-ig, amikor megszűnt a Szovjetunió. Így elmondható, hogy „Ukrajna (…) a szovjet postától azt örökölte, amit 1988. évi jegyzékünk magában foglal”.
A szerző a továbbiakban részletesen foglalkozik a szovjet postahivatalokban használt postai bélyegzőkkel, ajánlási rangjegybélyegzőkkel, a kárpátaljai vonatkozású bélyegekkel, képes és képes díjjegyes borítékokkal. Szóba kerülnek a dolgozatban a szovjet postai díjszabások is, csakúgy, mint a postai cenzúra kérdése. Érdekes, hogy Horváth Lajos ez utóbbival kapcsolatban megjegyzi: a magyar és nyugat-európai filatéliai szakirodalomban nem talált adatokat a szovjet postai cenzúrára nézve 1945-től fogva. „Pedig elképzelhetetlen, hogy ne lett volna” – teszi hozzá.
Külön érdekessége a kiadványnak a szovjet korszak emigráns kiadásait bemutató rövidke fejezet, amely főleg a Volosin-féle emigrációhoz kapcsolódó bélyegeket mutat be.