Jazztörténet szájhagyomány útján

A magyar jazz története című munkáját mutatta be december 3-án Jávorszky Béla Szilárd, aki a bemutatón hiánypótló alkotásnak nevezte a könyvét, a magyar jazzt pedig világviszonylatban is jelentősnek. A kötettel kapcsolatos élményeiről Fábián Juli, Szakcsi Lakatos Béla, Ittzés Tamás, Tóth Viktor és Zipernovszky Kornél is beszámolt.
Jávorszky Béla Szilárd a folkzene után a jazz magyarországi történetét tekinti át a hatvanas évektől, amikor a jazz megtűrtté vált az állam számára, egészen napjainkig. A kötetet Fábián Juli jazzénekesnő, Ittzés Tamás zongorista, hegedűművész, Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongorista, Tóth Viktor szaxofonos és Zipernovszky Kornél jazzújságíró társaságában mutatták be. A könyv írója megemlítette, hogy már létezik egy kötet Turi Gábor tollából, ami ezzel a témával foglalkozik, de az csak a hatvanas évek jazztörténetét dolgozza fel. Fábián Juli elmondta: az egyetemen is csak egy bizonyos pontig tanulnak zenetörténetben a jazzről, és az internetes források sem mindig megbízhatók. Zipernovszky Kornél kiemelte, a magyar közönség jazzszeretetét mutatja, hogy a kis Örkény István Könyvesbolt megtelt érdeklődőkkel.

Járovszky Béla a bemutatón elmondta, mivel Turi Gábor könyvén kívül nem létezik forrás a témáról, így a szájhagyomány útján térképezte fel az azóta eltelt évtizedeket, rengeteg emberrel beszélgetett, régebbi interjúkat használt fel, így olyan muzsikusokat is elért, akik már nem élnek. Ittzés Tamás „öngyilkos vállalkozásnak” nevezte, amikor először hallott Jávorszky tervéről, mert szerinte „vagy rengetegen kimaradnak a könyvből, vagy ha mindenki belekerül, túl hatalmas és emészthetetlen lesz a mű”. De szerencsére pont megtalálta a szerző, Ittzés szerint, azt az egyensúlyt, mely mentén „a könyv kezelhető is, és minden lényeges információ, akár csak említés szintjén, benne van”.

Fábián Juli, Szakcsi Lakatos Béla és Tóth Viktor is egy emlékezetkötetként fogják olvasni a könyvet, árulták el. Szinte mindegyikőjük kiemelte, hogy a személyes történetek iránt érdeklődnek a legjobban. Fábián Juli úgy fogalmazott, „nem lehet elég történetet hallani”, és bár „a könyv szereplőinek egy részével van személyes kapcsolatom, jó lesz így olyanokkal is találkozni, akikkel nem adatott meg a személyes kapcsolat”. Tóth Viktor úgy fogalmazott, hogy azért izgalmas ez a könyv, mert „élő dologról szól”, a jazz még ma is alakul, a fiatal generáció visszanyúl a nagyöregekhez, mernek tanácsot kérni tőlük. Szakcsi Lakatos Béla megjegyezte, szinte mindenkivel kapcsolatban van, akiket a könyv említ, de mégis kíváncsi rá az elejétől a végéig, mert szeretné tudni, hogy „ki mit mesélt”.

Szakcsi Lakatos Béla, aki a Nemzet Művésze kitüntetést kapta meg nemrégiben, a címről elmondta: „Sosem gondolok a díjakra, szerencsésnek mondhatom magam, hogy azzal foglalkozhatok, amivel szeretek, és még pénzt, ráadásul díjakat is kapok érte.” Megemlékezett Vukán Györgyről is: „ha még élne, neki kellett volna kapnia a Nemzet Művésze kitüntetést jazz kategóriában” – mondta.