Kapcsolatokból font hálózat
Az egész világot, valamennyi embert mozgató, működtető szellem kereséséről, a közösségeket összekovácsoló, egyben tartó szertartásokról üzen a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház új, közös produkciója, a „Rítus”, melynek november 8-án Szegeden, majd 13-án Budapesten lesz a bemutatója.
– A „Rítus” a közösségről, a közösen kialakított szertartásokról, az együttgondolkodásról, együttalkotásról szól – mondta a darab Kossuth-díjas koreográfusa, Juronics Tamás. A rítusok egyben tartják, együttműködésre késztetik a közösség tagjait, fenntartják bennük a kölcsönös segítségnyújtás igényét, és emlékeztetik őket egymás iránti kötelezettségeikre.
A Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője elmondta: a kétfelvonásos táncjáték alkalom egy néha véres, néha vicces játékra, amelyben mindennapi rítusainkat karikírozzuk ki, és társadalmi történéseinkre reagálva új rítusokat hozunk létre. Hiszen új mítoszok új rítusokat szülnek. Különböző kulturáltsági szintű társadalmak egymás mellett élése mindig is jelen volt a történelemben, és amikor egy közösség túlságosan „civilizálódik”, akkor törvényszerűvé válik, hogy az egyszerűség, a természetesség, a „zsigeribb” lét újfent megjelenjen és lerombolja amazt. A mai, technológiai kultúra szigorúan egydimenziójú, a transzcendens dimenzióban semmit sem hoz létre, mindössze kitágítja anyagi világunk középszerűségét, és teljesen öncélúan teszi mindezt.
– Egy olyan őserőből születő akarás jelenik meg a közösség tagjaiban, amely sokszor a bizonytalanság, félelem és frusztráltság miatt a legbarbárabb megnyilvánulási formákban jelenítheti meg az ember küszködését a megfelelésért. Azt már szinte senki nem tudja, hogy kinek kellene megfelelni, de a kegyetlen vagy éppen mókás közösségi rítusokat elszántan ismételve még él a remény, hogy az adott közösség kontaktusba léphessen a hite lényegét és kultusza tárgyát jelentő transzcendens valósággal. A bennünk, körülöttünk működő szellem létezése sosem volt számomra kérdés, mégis alkotó, gondolkodó emberként bennem van a kétség. Művészként a koreográfiáimban keresem az utat.
A két felvonás némileg ellentéte, ugyanakkor kiegészítője is egymásnak. Előbb a természetesség, a vadság, az emberi természet őszintesége lép színre, amelyet egy törzsi ritmusokat idéző, monoton, ugyanakkor a 21. század technikai lehetőségeit felvonultató elektromos zene kísér, majd pedig a humor, az ironikus fogalmazás jellemzi a darabot, melynek egészében a tánc sokkal nagyobb jelentőséggel bír a mozdulatok puszta szimbolikájánál. A második felvonásban Joseph Haydn muzsikája festi alá a táncosok olykor túlzóan kifinomult gesztusait.
Gergely Éva
Forrás: kultura.hu