Karácsonyi csillag koncerttel zárták a félévet a zeneiskolában

Zenével köszöntötték a küszöbön álló karácsonyt a Beregszászi Művészeti Iskolában: Karácsonyi csillag címmel félévet záró, ünnepet köszöntő koncertet adtak december 20-án az iskola dísztermében.

A karácsonyi hangulatról már a zene megszólalása előtt gondoskodtak az ünnepi fények a színpadon álló karácsonyfán, amely mellett a közel másfél órás koncert alatt a zeneiskola számos diákja és tanára vonult fel, hogy az ünnepet széppé varázsolja.
A közönség olyan ünnepi hangulatba ringató dallamokat hallhatott, mint a Mennyből az angyal– egy alsótagozatosokból álló furulyatrió előadásában –, vagy a Csendes éj. A népi karácsonyi szokásokat elevenítette fel egy kisebb kórus, amely ukrán nyelven autentikus hatású karácsonyi dalt énekelt, a kántálás perceibe varázsolva a hallgatókat. Változatos zenei stílusok vonultak fel a koncerten, a könnyedebb muzsika világába kalauzolt Higgins Karácsonyi blues-a, amely egy szaxofontrió tolmácsolásában szólalt meg.
zeneisk2Ezúttal helyet kapott a tánc is a színpadon, egy karácsonyi kompozícióval köszöntötték a közönséget a művészeti iskola diákjai. A koncerten szinte minden hangszer képviseltette magát, együttesben szólaltak meg a hegedűk, a fúvósok, az énekeseket zongora kísérte, de nyolckezest is hallhatott a közönség Hubszka Tetjána igazgatóhelyettes, Pércsi-Kota Viktória, Rugyuk Ruszlána és Roszoha Maria zongoratanárnők előadásában. A hegedű hangjai hangolták az ünnepre a hallgatókat Kovács Péter hegedűtanár hozzáértő kezei között; Forgon Zoltán egy polkával szórakoztatta a közönséget. Szikorszka Tetjána zongoratanárnő és Arnócki Júlia végzős diák közreműködésével négykezes előadásában csendültek fel Liszt Ferenc dallamai. A koncertet az iskola harmonika-együttesének ünnepi összeállítása zárta.
Minden fellépő tanárt, diákot, és az őket felkészítő zenepedagógust köszönet illet a csaknem kéttucat fellépő közreműködésével megvalósuló koncertért, amely méltó előhangja volt a közeledő karácsonynak.
Kiss Julianna
Kárpátalja.ma