Kárpátalja anno: Rahó

Rahó a Tisza két partján terül el a Kárpátok déli lejtőin, magas hegycsúcsok között egy völgykatlanban a tengerszint felett 430 méterre. 1958-ban vált járási központtá. Ungvártól 209 kilométerre fekszik. Megközelíthető országúton és vasúton egyaránt. Vasútja révén összeköttetésben áll a legnagyobb nyugat-ukrajnai városokkal – Lemberggel, Ivano-Frankivszkkel. Lakossága 15 ezer fő, ebből 1 100 magyar.
Rahó 550 éves város. Az első írásos emléket létezéséről 1447-ben találjuk. A legenda szerint ezen a tájon gyülekeztek egykor a betyárlegények, itt számolták össze a gazdagoktól elvett kincseket, hogy aztán a szegények között szétosszák azokat. Neve állítólag a szláv eredetű a рахувати, számolni szóból ered. Mások viszont egy bizonyos Rach nevű gazdag nemestől származtatják a város nevét.
A régészeti ásatások bizonyítják, hogy már jóval korábban lakott volt ez a vidék. A város közelében ugyanis késő bronzkori, tehát az időszámításunk előtti II. évezred végéből származó leletekre bukkantak.
Lakossága a legrégibb időktől kezdve állattenyésztéssel (főleg juhászattal), halászattal, vadászattal foglalkozott. Termékeiket messze földön, többek között Bulgáriában értékesítették.
Rahó megsínylette a tatár-mongol hódítást, különösen 1241-ben, amikor Batu kán hatvanezres hordája a Kárpátokon át Magyarország felé vonult. A tatárok a föld színével tették egyenlővé a városokat és falvakat, lakosságuk nagy részét legyilkolták vagy rabságba vetették. A mohácsi csata után 1526-ban a magyar állam szétesett, Kárpátalja nagyobbik része török megszállás alá került. De nemcsak a tatárok, törökök támadásai tették tönkre Rahót és vidékét, hanem az erdélyi és osztrák főnemesség közötti belháborúk is.
A XVI. század elején Rahó vidéke a Forintvery és Drágffy-családok birtokába jutott, melyeknek azonban nem sikerült teljes mértékben jobbágyi sorsba juttatni népét, 1526-tól pedig a nagybocskói domíniumhoz tartozott. 1600-ban 14 jobbágyudvart számlált. A jobbágyok tizedet fizettek a juhtenyészés jövedelméből.
A Mária Terézia által kiadott úrbéri rendelettel 120 rahói udvar kapott földet, ezért évente összesen 1 180 napot igás, 3 760 napot gyalogos robotként voltak kötelesek ledolgozni, ezen kívül a termés kilencedeként évi 153 forintot fizettek be a kincstár javára.
A XVII. században a huszti domíniumhoz csatolták Rahót és vidékét, a kitermelt sót a Tiszán Nagybocskóra szállították. A sóbányászokat felmentették a domíniumnak járó tized fizetése alól. Egyre több fát is szállítottak a Tiszán, 1720-ban például 94 tutaj indult útnak Rahóról az Alföld felé. 1724-ben megnyílt a városban az első fafeldolgozó üzem.
A XVIII. század végén – a XIX. század elején Rahó gyors fejlődésnek indult.
Az első Tiszán átvezető fahíd 1782-ben épült, ettől kezdve a város a Tisza felső folyásának fontos gazdasági, politikai és kulturális központjává vált.
Forrás: karpataljaturizmus.hu