Kárpátaljaiak az afgán háború forgatagában

Arzen Uhal a szovjet belbiztonság egykori tisztje, vezérőrnagy, Ugocsa szülötte február 14-én mutatta be a Kárpátaljaiak az afgán háború forgatagában című könyvét, melynek „megírásával-rendezésével” és bemutatásával – megalkotta azoknak a honfitársainknak a kollektív portréját, akik egy idegen, ázsiai ország, az Afgán Demokratikus Köztársaság földjén harcoltak.

A Kárpátaljaiak az afgán háború forgatagában című kiadvány az első, mindent felölelő tanulmánya a közelmúlt történetének a szovjet csapatok jelenlétéről Afganisztánban. Arzen Uhal tábornok összegyűjtötte benne a legteljesebb és leghitelesebb információkat azokról a kárpátaljaiakról, akik megjárták a dusmanokkal vívott háború poklát. A kötetben megtaláljuk a harcosoknak a nevét, azokét, akik élve tértek haza, illetve az ázsiai országban hősi halált haltak életrajzát. A nyomtalanul eltűntekről is tájékoztatással szolgál. Megismerkedhetünk az afganisztáni harci cselekmények résztvevőinek visszaemlékezéseivel: katonák, tisztek szólalnak meg, akik ott, a hegyekben és a falvakban bátorságról és hősiességről tettek tanúbizonyságot, akik megmentették testvéreik életét és támadásba lendültek, nem félve a tőrrel felfegyverzett mudzsahedinek gyilkos golyóitól. A kárpátaljaiak mindvégig hűek maradtak az esküjükhöz, lelkiismeretesen teljesítették internacionalista kötelességüket. Egyebet nem is tehettek volna, hiszen a szovjet érában a másként gondolkodást is lázadásnak tekintették. Összegezve: a könyv egy elbeszélés azokról, akik kitartással, lelkiismeretesen és becsülettel szolgálták a Hazát, akik örökre bejegyezték az életrajzukba az „internacionalista harcos” sort.

Mindenki tudja, hogy a szovjet csapatokat 1979. december 25-én vezényelték Afganisztánba. Kárpátalját akkor J. Ilnyickij irányította, akit nem sokkal később G. Bandrovszkij váltott fel, aki előzőleg a Lembergi városi pártbizottság első titkára volt. Az ügy kapcsán felmerültek bizonyos kétségek, de a káderváltozásokat semmiképpen sem kötötték össze az afganisztáni fejleményekkel. Mellesleg a felderítő-szolgálat és a KGB tisztjei már a decemberi eseményeket megelőzően „felgyorsították” az internacionalista csapatok leszállását a hegyvidéki ország területére. Erről több szemtanú elmondása alapján születtek könyvek, dokumentum- és játékfilmek. Ha a politikusok és a hadi szakértők előrelátták volna, hogy egész tíz évre ottrekednek (az afgán háború az időtartamot tekintve két és félszer tovább tartott az 1941-45-ös Nagy Honvédő Háborúnál), talán az SZKP KB Politikai Bizottságának moszkvai ülésén más határozatot hoznak. Szintén ismert és hivatalos adat, hogy a Szovjetunió részéről az afganisztáni háborúban több mint 620 ezer katona és közel 22 ezer más szférában foglalkoztatott dolgozó vett részt. Arzen Uhal erről számol be a történelmi kronológia tükrében kihangsúlyozva a tragikus eredményt: 14, 5 ezer halott, 333 nyomtalanul eltűnt (az ukránokra vonatkoztatva: 3280 halott, 80 eltűnt). Több mint háromezer kárpátaljai harcolt Afganisztánban, közülük 53-an vesztették életüket és négyen tűntek el nyomtalanul.

A háborúban közel 115 beregszászi vett részt a támadásokban, aknásította az utakat, lőtt az ellenségre. A háború törvényei köteleznek. Más kérdés azonban, hogy mi volt a célja az úgynevezett internacionalista segítségnek, amely oly sok fiatal áldozatot követelt. Az afganisztáni háború azoknak a lelkén szárad, akik már nincsenek közöttünk. A beregszásziak közül szerencsére senki sem veszett oda a véres harcokban. Nem vigasztalásként, hanem az örömteli tények konstatálásaként ki kell hangsúlyozni, hogy kevés miénkhez hasonló járás volt nemcsak Ukrajna, hanem az egész egykori Szovjetunió területén.