Kezdeményezték a Kárpátaljai Anyanyelvápolók Szövetségének létrehozását

„A nyelvművelés, az anyanyelv féltő ápolása közügy, mindenki ügye, mindenki feladata. A nyelvészek, a szakemberek rá tudnak mutatni a tévutakra, ki tudják jelölni a helyes irányt; de a nagy közösség akarata és tevékenykedése nélkül semeddig sem jutnak.
Ez a felismerés hozta létre, szakemberek és szakmán kívülebb állók szoros együttműködésével, az Anyanyelvápolók Szövetségét” – írja Deme László nyelvész, a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetségének tiszteletbeli társelnöke a szervezet honlapján.

A több mint tíz éves, országos kiterjedésű társadalmi egyesület célja anyanyelvünk ápolása és védelme a nyelv használói, a társadalom érdekében. ”Arra törekszik, hogy soraiba tömörítse mindazokat, akik felelősséget éreznek anyanyelvünk jelen állapotáért, helyes és kulturált használatáért, közéleti szerepének és jogának visszaállításáért” – olvasható a honlapon.

Február 19-én a Kazinczy szépkiejtési verseny megyei döntőjén Szántó Edit, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökségi tagja a magyarországi mozgalomhoz kapcsolódva, annak mintájára indítványozta a Kárpátaljai Anyanyelvápolók Szövetségének megalakítását. A jelenlévő pedagógusok üdvözölték a kezdeményezést. A szervezet létrehozására vonatkozó szándéknyilatkozatot Riskó Márta magyartanár, a KMPSZ elnökségi tagja fogalmazta meg, melyet a jelenlévők aláírtak, majd megállapodtak abban, hogy a magyartanárok tavasszal esedékes KMPSZ-konferenciáján szervezőbizottságot hoznak létre az alakuló gyűlés megszervezésére.

hrnk