„Ki tiltja meg, hogy elmondjam…?”

Október 6. és 11. között az Ungvári Járás 11 településén vendégszerepelt Tóth Péter Lóránt Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó József Attila verseit tartalmazó pódiumestjével.

Október 11-én a tiszaújfalui református és a gálocsi római katolikus templomban Istenről, hazaszeretetről, szeretetről szóló versekkel, gondolatokkal szólalt fel az előadó, Kisgejőc, Nagygejőc, Szürte, Homok, Tiszaágtelek, Eszeny, Rát és Tiszásvány általános és középiskolásai, illetve a Nagydobronyi Református Líceum növendékei pedig a VasútÁL(l)OMás-t tekinthették meg.

A VasútÁL(l)OMás-t első ízben 2013-ban láthatta a kárpátaljai közönség, s akkor nagy sikert aratott a József Attila életét, életének fájdalmas pillanatait, vágyait, érzéseit kizárólag a versein keresztül bemutató pódiumest. Most pedig, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének jóvoltából 9 iskolában és két templomban is bemutatkozott a kunszentmiklósi versmondó. Az iskolák rögtönzött színpadán azonban nem a megszokott VasútÁL(l)OMás került terítékre, mivel, a nézők életkorára való tekintettel több életrajzi adat is bekerült a műsorba.

Pár hétköznapi kellék, néhány vers és egy ember – mindössze ennyi alkotja a VasútÁL(l)OMás egészét. Ennél azonban jóval több van a közel egy órás műsorban. Hiszen a versek, életrajzi szemelvények által mondhatni maga a nagy költő jelenik meg a nézők előtt. A helyszín, a cím szimbolikus: József Attila 1937-ben egy vasútállomáson hunyt el. Harminckét esztendő – mindössze ennyi jutott a költő számára, s azt sem mondhatjuk, hogy az a harminckét esztendő boldogságban telt volna el. Egy mosónő és egy szappanfőző munkás harmadik gyermekeként született a költő, kikről ekképpen vall: „Anyám kun volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz”. Ám apja korán ott hagyta családját. Attila Öcsödre került nevelőszülőkhöz. Ez a magyar irodalom könyvekben, a legáltalánosabb adatokat felvonultató életrajzokban is ott van. Ám mindarról a megaláztatásról, amit a „menhelyi” lét és nevelőszülei kegyetlensége miatt kellett elszenvednie, már kevesebbet szólnak. „…vigyek le egy tyúkot legelni a térre. A többi fiúk meg röhögjenek ki. És megalázó volt a menhelyi szalmakalap is. Már messziről hirdette, hogy menhelyi.” Mégis: „Talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz. Ez az élmény tett gondolkodóvá. Olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja.” Az elképesztő méretű fájdalmat a tanulás és az olvasás fontosságát korán felismerő ember a költészetbe menekülve volt csak képes később feldolgozni – ha képes volt egyáltalán. „Én nem ilyennek képzeltem a rendet./Pedig hát engemet/sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,/mint apró gyermeket,/ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.”

Életének egyik nagy fájdalma volt, hogy a Szegedi Egyetem professzora, Horger Antal eltanácsolta őt a Tiszta szívvel c. verse miatt. Hiszen nem akarta a jövő nemzedékét olyan emberre bízni, aki versében azt írja: „Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök.” Pedig az akkor 20 esztendős ifjú nem akart betörni, embert ölni. De az első világháború, a trianoni békeszerződés fájdalmát és terhét nyögő országban nehezen lehetett volna más képe a jelenről, jövőről bárkinek is. A sors iróniája, hogy versét később az egész háború utáni nemzedék dokumentumának nevezték.

József Attila versei egy életről mesélnek. Egy olyan ember életéről, aki teljes valójában vágyta a legnemesebb dolgot, amit pénzért nem vehetnek meg: a szeretetet. Vágyta ezt mindenkor, a szeretet utáni vágyát nem olthatta ki sem az elszenvedett sérelmek sora, sem az a harag, amely ezek miatt támadt benne. Bár évekig tartotta magát a tény, miszerint öngyilkos lett, ma egyre többen hisznek abban, hogy halálát valójában baleset okozta.

József Attila egész életét áthatott a szeretet iránti törekvés. Míg élt, nem kapta meg a neki kijáró megbecsülést, hisz volt olyan író-olvasó találkozó, amire senki nem ment el. Ma pedig születésének napján méltatjuk a magyar költészet napját. S bátran kijelenthetjük, hogy magyartanári diploma ide vagy oda, beteljesedett a jóslata: „Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani.”

József Attila üzenetét mindenkor véssük eszünkbe: „A harcot, amelyet őseink vivtak,/békévé oldja az emlékezés/s rendezni végre közös dolgainkat,/ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke lapunknak arról számolt be, hogy az előadás minden helyszínen sikerrel zárult, hiszen még az elemi iskolások is figyelmesen hallgatták végig a majd’ egy órás előadást, holott koruk okán még nem érthető számukra minden elhangzott vers tartalma és mondanivalója. A sikerre való tekintettel pedig remélhető, hogy kellő érdeklődés és támogatás mellett valósággá válhat Tóth Péter Lóránt szándéka, hogy Kárpátalja minden magyar iskolája „vasútállomássá” váljon.

Espán Margaréta