Kik cipelték a király árnyékszékét?

Vannak emberek, akik olyan munkát végeznek, amit a társadalom szerencsésebbik fele visszataszítónak, furcsának, de legalábbis koszosnak tart.

Ezeket mutatja be Mike Rowe a Discovery Channelen futó, Piszkos munkák című sorozatában. Az elmúlt évszázadokból is számtalan példát láthatunk szokatlan, olykor nehéz és nagy veszéllyel járó foglalkozásokra

Az ókor századait végigkísérte a rabszolgaság intézménye. Az egyiptomiaktól kezdve a görögökön és a rómaiakon át, mindenhol a hierarchia legalján a rabszolgák népes serege állt. Rómában a rabszolgák tárgyak voltak, akik felett a gazdájuk korlátlanul rendelkezhetett, a háziállatok közé sorolták őket, így jogképesek sem voltak.

A rabszolgaságnak több fajtája létezett. A házi rabszolgák a házimunkában és a ház körüli tevékenységekben segítettek. Ennél nehezebb feladatuk volt az építkezéseken dolgozóknak, és a gladiátoroknak: hódító hadjáratok során ejtették foglyuk őket, s az volt a feladatuk, hogy egymással harcoljanak mások szórakoztatására.

Az ókori világ másik – igaz, önkéntes alapon végzett – furcsa foglalkozása volt a hónalj gyantázók munkája. Feladatuk az egész napos sportolásban megizzadt férfiak hónaljszőrzetének eltávolítása volt. Amellett, hogy ezt a korántsem gusztusos munkát kellett végezniük, egész nap izzadságszagot szívtak magukba, de a gyanta elkészítése sem tartozott az álommunkák közé. Ezek a korai gyanták elsőre bizarrnak tetsző összetevőkből álltak, úgy mint szamárzsír, kecskeepe, denevér- vagy kígyóvér kivonat, főtt pióca pép. Minekután borotva nem létezett, a gyantázást segítő eszközök között szerepeltek a különféle csipeszek és sarló alakú forró vasdarabok. A hónalj gyantázók szervezetekbe tömörültek, és általában a közkedvelt római fürdőkben dolgoztak.

A középkor is számtalan érdekes foglalkozást kínált a társadalom marginális rétegei számára. Az egyik ilyen mélyen megvetett szakma a középkori fogorvosé volt. Ők nem is orvosok, hanem borbélyok voltak, a kezdetekben pedig szerzetes felcserek. A középkori orvostudomány legmostohább területe gyakorlatilag csak egyfajta kezelést ismert: a foghúzást. Ez olyan rettenetes és kockázatos beavatkozásnak számított, hogy pápai rendelettel kellett szabályozni a végrehajtását. Egy-egy foghúzás súlyos gyulladással, nem ritkán halállal járhatott, ami az egyik legveszélyesebb műtétté tette az eljárását.

XIV. Lajos versailles-i udvara híres-hírhedt volt tisztálkodási, illetve leginkább ennek ellentmondó szokásairól. A 17-18. században érte el Európa az úgynevezett higiéniai mélypontot: ekkor nemcsak az egyszerű emberek, hanem a királyok is féltek a fürdéstől. XIV. Lajos napi toalettje például mindössze abból állt, hogy reggel parfümbe mártott kendővel letörölte az arcát. Versailles illatát az izzadt lovasok, a tömeg, a közelben tartott kecskék és tehenek határozták meg, valamint a vizelet szaga. Hordozható árnyékszéket ugyanis csak a királyi család tagjai használhattak.

A palota többi lakója (számuk 2500 és 5000 között ingadozott) számára körülbelül 200 éjjeli edényt tartottak készenlétben. Ez gyakran nagyon kevésnek bizonyult, ezért számtalan inas és szolga ott könnyített magán, ahol tudott: folyosókon vagy sötét sarkokban. Egy, a versailles-i udvarról szóló elbeszélés szerint az is megtörtént, hogy a kimondottan az emberi ürülék raktározására szolgáló szoba annyira megtelt, hogy egy egész emelet szakadt le a több tonna fekália súlya alatt. A hordozható árnyékszék udvari hivatalát Porte-chaise d”affaires-nek nevezték, és tekintélyes befektetésnek számított megvétele, ami társadalmi felemelkedéssel járt.

Ilyen, és egyéb, a történelem során felbukkanó piszkos munkák mellett Mike Rowe is megtalálja a 20. és a 21. század nem mindennapi foglalkozásait. Különféle szokatlan munkák bemutatásán fáradozik az éremmosástól kezdve az állati akupunktúra tevékenységén át az osztriga feldolgozásig. A Piszkos munkák minden kedden 23:00 órától látható a Discovery Channel műsorán.

forrás:mult-kor.hu