„Kolomposok” Beregszászban

A napokban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán vendégszerepelt a budapesti Kolompos együttes. Az öttagú formáció a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének meghívására érkezett ide, hogy a szervezésükben zajló nagycsaládos napon koncertezzen a közönségnek. Nem is akárhogyan: az együttes a koncertet követő táncházzal együtt fergeteges sikert tudhat magáénak. Kihasználva a kínálkozó lehetőséget, Nagy Zoltánnal, a Kolompos együttes vezetőjével beszélgettünk.

– Mikor alakult az együttes, s hogyan kapta a Kolompos nevet?

– Az együttes 1988-ban alakult meg, és sok más korabeli formációhoz hasonlóan a táncházmozgalom hívta életre. A névválasztás története az első népzenei táborok egyikéhez köthető. Akkor a sok citerás mellett mi voltunk az egyetlen vonószenekar, nem csoda hát, hogy kuriózumként megszerettek bennünket. A táborzáráskor jutalmul kicsi kolompokkal ajándékoztak meg bennünket, innen ered az együttes Kolompos neve.

Nagy Zoltán elmondása szerint az együttes kezdetben autentikus magyar népzenét játszott, de egy óvodai fellépést követően minden megváltozott:

– Mi igazából soha nem akartunk gyermekműsorokat játszó formációvá válni, s hogy ez így történt, a véletlennek köszönhető. Egy óvodai szereplést vállaltunk el, mely nagyon jól sikerült. Akkor kiderült, képesítés nélkül is volt bennünk valami érzék a gyermekek irányába, melyet a kívülállók is megerősítettek: egyre többfelé hívtak bennünket műsort adni. A későbbiekben a zenélés mellett már mesejátékokat és táncházakat is szerveztünk számukra. Nyilvánvalóvá vált, hogy az együttesnek jövője van ezen a téren, így munkánkat a gyermekekhez igazítottuk: ma már a műsorunk 95 százaléka a gyermekeknek szól.

Mégpedig sikeresen, ezt a beregszászi fellépés is igazolja. Bár az együttes tagjai az évek során több alkalommal cserélődtek, a mostani tagok munkája példátlan összeszokottságot tükröz.

– Együttesünk jelenleg öttagú: Barna György hegedűn, Tímár Sándor brácsán, Végh Gábor nagybőgőn, Szántai Levente harmonikán, én pedig tamburán játszom – mondja Zoltán. – Ezek az alaphangszereink, de gyakran más, a Kárpát-medencében elterjedt hangszereket is megszólaltatunk az ütőgardontól kezdve a különböző furulyákig. Néha Benedek Krisztina énekesnő is csatlakozik hozzánk. Szántai Levente pedig egyben az együttes táncos mókamestere is.

Bár mind a műsort, mind pedig a hangszereket a gyermekműsorokhoz igazították, azért az autentikus zenei gyökerekkel soha nem szakítottak: azok most is megtalálhatók a műsorokban. Az együttes repertoárját pedig sok minden színesíti: a koncertjellegű előadásoktól kezdve a mesejátékokon keresztül a táncházig.

– Itt, Beregszászban a Csodaszarvas-trilógiát feldolgozó regölésünket mutatjuk be – magyarázza az együttesvezető. A gyerekeket a hangszerekkel is igyekszünk megismertetni, s nemcsak szemlélés révén, hanem a gyakorlatban is kipróbálhatják azokat. A jelenlévőket emellett többek között pörgős kalotaszegi muzsikával is igyekszünk megmozgatni.

Minden műsorszám kidolgozását aprólékos felkészülés előzi meg, és minden fellépést a körülményekhez igazítanak: ősszel pl. szüreti, télen pedig karácsonyi vagy farsangi műsort adnak. A „kolomposok” azt is megoldják, hogy a közönség figyelme ne lankadjon: „ülős” foglalkozás után tánccal pörgetik fel őket.

– Az évek során egyfajta küldetéstudat is kialakult bennünk – folytatja Zoltán. – Célunkká vált az, hogy a gyermekekkel megszerettessük a régi magyar néphagyományokat: ebbe nemcsak a népzene és a néptánc, hanem a már-már feledésbe merült regék és dalok is beletartoznak. Ezekhez azért kicsit a mai világból is vegyítünk, ami főként a játékokban és poénokban érződik igazán.

Nagy Zoltán eredményesnek ítéli az együttes munkáját:

– Nemcsak a közönség tapsa tölt el bennünket elégedettséggel: ugyanilyen boldogok vagyunk a gyerekek mosolyát és jókedvét látva. Reménykedünk abban, hogy műsorunkkal azért sikerül(t) többségük szívébe-lelkébe ültetni valamit a magyar kultúra szeretetéből.

Az együttes első alkalommal koncertezett Beregszászban, de tagjainak reménye szerint – és a mi reményeink szerint is – nem utoljára.