Költészeti napok Nagyberegen

A XVI. Beregi Magyar Költészeti Napokat rendezték meg április 11-én a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskolában.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által rendezett általános iskolások megyei vetélkedőjének döntőjét immár 16. alkalommal tartják a helyi középiskolában a magyar költészet napján.

Sok nehéz dolog van ma Kárpátalján, de milyen jó, hogy ennyien össze tudtunk gyűlni a költészet napján, a költészet ünnepén, és Isten megtartott minket Kárpátalján, hogy itt lehessünk. Így marad meg az emlékezet, így marad meg egy nemzet, így van jövőnk, mert a vers mindig több, mint csak szavak gyűjteménye. Egyrészt emlék, másrészt oszlop, ami hirdet valamit. Ti, fiatalok, akik itt vagytok ma, ti hirdetitek annak a reménységét, hogy van jövőnk – mondta el Szilágyi Lajos, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség alelnöke.

A magyar tannyelvű iskola fontos szerepet játszik annak a törekvésnek a megvalósításában, hogy a diákok megőrizzék nemzeti identitásukat, és ápolják kultúrájukat. A mai verseny nagymértékben hozzájárul ehhez, valamint általa közelebb kerülnek a fiatalok a magyar költészethez is – mondta el dr. Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivő konzulja.

Géczi Tihamér, a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola igazgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzátettek ahhoz, hogy ez a nap létrejöhessen, és méltóképpen ünnepelhessék meg a magyar költészet napját.

Az idei évben 21 tanuló jelentkezett a versmondó versenyre.

Elsőként egy szabadon választott költeményt adtak elő. A második fordulóban Füzesi Magda Ima mindenkor című műve hangzott el.

A szavalóversenyre érkezett versenyzőket Füzesi Magda József Attila-díjas költő, Zékány Krisztina, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének vezetője, Braun Éva, a Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet magyar nyelv és irodalom oktatásáért felelős módszerésze, Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Drámai Színház igazgatója, Kudlotyák Krisztina, a Szakképzési Intézet magyar szakos tanára, Csurman-Puskás Anikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszékének oktatója és Kovácsné Marton Erzsébet, a Kárpátinfo felelős szerkesztője értékelte.

Az eseményt a középiskola 7. a osztályának műsora színesítette, akik Petőfi Sándor János vitéz című költeményét adták elő a klasszikustól eltérő, modern elemekkel ötvözött feldolgozásban. Felkészítő tanáruk Dencs Ildikó és Somi Katalin volt.

Ezen kívül egy kiállításra invitálták a résztvevőket, ahol Cserniga Gyula képeit tekinthették meg az érdeklődők. Cserniga Gyulát a művészet világába Horváth Anna kalauzolta. A művészet, a festészet számára olyan eszköz, amely által az ember jobban megismerheti önmagát, belső lelki folyamatát, de egyúttal a teremtett világot is, közelebb viheti a Teremtőhöz. 

A versenyt Kacsó Zsófia nyerte, a Bátyúi Líceum tanulója. Második helyezett Fazekas Petra, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum diákja lett. Jószay Péter Adolf, a Nagymuzsalyi Hunyadi János Líceum diákja és Paládi Vivien, a Péterfalvi Református Líceum tanulója holtversenyben a harmadik helyen végzett.

Kovács Dorina-Mária, a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola tanulója, Jószay Péter Adolf, a Nagymuzsalyi Hunyadi János Líceum diákja és Suszta Viktor, a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola tanulója különdíjban részesült.

A XVI. Beregi Magyar Költészeti Napok a Szózat eléneklésével zárult.

Kárpátalja.ma