Közös gyertyagyújtás Beregszászban advent második vasárnapján

Advent második vasárnapján a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség és Beregszász Polgármesteri Hivatala szervezte a közös ünnepi gyertyagyújtást a város központjában.

A rendezvény már sok év alatt hagyománnyá vált. A város lakóinak egyik kedvenc adventi rendezvénye, amikor jó együtt készülni az ünnepre, felekezettől függetlenül, hiszen a gyertyagyújtáson jelen van mind a három történelmi egyház képviselője és híveik. A vasárnap délutáni program azért is vonz sok embert, mert akik eljönnek, érzik, hogy a háború, az elvándorlás ellenére vannak még sokan a városban, akik számára fontos az egység, a haza, a várakozás, az ünnep és az Isten.

A rendezvényen Babják Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet. Legelőször köszönetet mondott azoknak a személyeknek, akik egész évben segítették a várost, különösen azoknak a katonáknak, akik a fronton harcolnak hazánkért.

Ami közös a katonákban és bennünk, az a remény. Remény abban, hogy a háború nem követel újabb emberáldozatot. Remény abban, hogy szeretteinket testileg, lelkileg egészségesen látjuk ismét. Remény, hogy sorsunk jobbra fordul. Remény abban, hogy Isten meghallgatja közös imáinkat,

– hangsúlyozta a polgármester.

Ezt követően az egyházak képviselői áldást mondtak a jelenlévőkre.

Legelőször Molnár János, beregszászi római katolikus esperes-plébános Isten vigasztaló szavait közvetítette. A szentírás szavait idézve, Istennek azokat a szavait olvasta fel, amikor az Úr megígéri népének, hogy nem hagyja el és gondoskodik róla. Majd hozzátette, hogy Isten irgalmához nélkülözhetetlenek a tetteink is, mert azokkal válik teljessé az üdvösség. A szolgáló szeretetnek a cselekedetei által valósul meg az út Isten felé.

Taraczközi Ferenc, a beregszászi református egyházközség vezető lelkipásztora így szólt a jelenlévőkhöz:

Az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, már eljött a világba, – kezdte szentírási igével.

Majd folytatta: a sötétségben, a bűnben nem látjuk meg sem Istent, sem a másik embert, sötétben kárt okozunk az embertársnak, ezért nagyon nagy jelentősége van a világosságnak. Most adventben arra kell törekednie mindenkinek, hogy a világosság egyre erőteljesebben jelen legyen az életünkben, hogy észrevegyük a mellettünk lévő embert.

Virágh Szabolcs, görögkatolikus áldozópap is megható gondolatokkal érkezett a gyertyagyújtásra. A tíz leprás történetét hozta el, amikor a gyógyulásért csak az egyik mondott köszönetet. De az Isten annak az egy lelkes embernek is örül.

Ugyanúgy az Isten ma is örömét leli bennünk és ezért újra és újra elküldi hozzánk egyszülött Fiát. Ezért hálásnak kell lennünk, és jócselekedeteink által béleljük ki a jászolt szalmával, díszítsük fel az istállót, de ha ennél többre is képesek vagyunk, vigyük haza a Kis Jézust, engedjük be otthonunkba és éljünk vele együtt, ezáltal legyünk jobbak saját magunknál,

– bátorította a jelenlévőket.

Ezután következett az est fénypontja és egyben a legmeghatóbb pillanata: Molnár János és Babják Zoltán meggyújtották a koszorú két gyertyáját, miközben Roszputnyuk Vitália játszott hegedűn.

A rendezvény kulturális műsorral folytatódott. A Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanári kórusának éneke fokozta a készülődés meghitt hangulatát. Előadásában felcsendült Olga Tokár „Koljáda” című műve, majd magyar karácsonyi dalok következtek, végül Franz Xaver Grubertől adták elő a „Csendes éjt” ukrán és magyar nyelven.

A következő vasárnapon, december 17-én a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezi a harmadik gyertyagyújtás eseményét.

Fehér Rita

Kárpátalja.ma