Ma lenne 75 éves Esterházy Péter
75 évvel ezelőtt született Esterházy Péter író, publicista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
1950. április 14-én látta meg a napvilágot Budapesten, a nagynevű Esterházy grófi család sarjaként. Nagyapja Magyarország miniszterelnöke volt a nagy háború alatt. Három testvére közül egyikük szintén hírnevet szerzett, az 1956-ban született Márton, aki a magyar labdarúgó-válogatottban játszott.
1968-ban érettségizett a piarista gimnáziumban, majd az ELTE-n matematikát tanult. A diploma megszerzése után a Kohó- és Gépipari Minisztérium Számítástechnikai Intézetében dolgozott.
Esterházy Péter 1978-tól haláláig szabadfoglalkozású íróként élt.
Megnősült, feleségével, Reén Margittal négy gyermeket neveltek fel: Dórát, Marcellt, Zsófiát és Miklóst.
1996-ban Kossuth-díjat kapott, ám ez nem várt vihart kavart maga körül.
Műveit több nyelvre – angol, bolgár, cseh, dán, finn, francia, görög, holland, horvát, japán, kínai, lengyel, lett, német, norvég, olasz, orosz, portugál, román, spanyol, svéd, szerb, szlovák, szlovén, török, újhéber (ivrit), ukrán – fordították.
Írásaiból több film is készült, mint a Vigyázat, mélyföld! és az Idő van 1986-ban, a Tiszta Amerika 1987-ben, Anna filmje 1992-ben, Érzékek iskolája 1996-ban, Könyveskép 2006-ban, illetve az Egy nő 2020-ban.
Számos regénye, esszéje, darabja, előadása, publicisztikája és műfordítása jelent meg.
Esterházy igazi posztmodern művész volt, az idézet- és utalástechnika, a metanyelvi kiszólások, a játék, az irónia, az anekdota, a montázs, a megidézés, az önértelmezés és önhelyesbítés mind-mind megjelentek prózáiban.
2015-ben tudatta a világgal, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, amiről regényt is írt Hasnyálmirigynapló címmel.
Esterházy Péter hosszú betegeskedés után 2016. július 14-én hunyt el hasnyálmirigyrák következtében.
Fontosabb kötetei:
- Fancsikó és Pinta (1976) (hangoskönyv formátumában is megjelent)
- Pápai vizeken ne kalózkodj (1977)
- Termelési-regény (kisssregény) (1979)
- Kis Magyar Pornográfia (1984)
- Tizenhét hattyúk (1987) – Csokonai Lili álnéven
- Hrabal könyve (1990)
- Egy nő (1995) (hangoskönyv formátumában is megjelent)
- Harmonia cælestis (2000) (hangoskönyv formátumában is megjelent)
- Javított kiadás. Melléklet a Harmonia caelestishez (2002)
- A szavak csodálatos életéből.
A Mindentudás Egyetemén, 2003. szeptember 8-án elhangzott előadás bővített változata (2003)
- Semmi művészet (2008) (hangoskönyv formátumában is megjelent)
- Hasnyálmirigynapló (2016)
Posztumusz megjelent kötetei:
- Az olvasó országa (2018)
- „És mesélni kezdtem” (2018)
- Hét utolsó szó (2018)
Fontosabb kitüntetései:
- 1977 – Móricz Zsigmond-ösztöndíj
- 1983 – Füst Milán-díj
- 1984 – Déry Tibor-díj
- 1986 – József Attila-díj
- 1991/2010 – Alföld-díj
- 1996 – Kossuth-díj
- 1996 – Szép Ernő-jutalom
- 2001 – Magyar irodalmi díj
- 2001 – Márai Sándor-díj
- 2001 – Gundel művészeti díj
- 2002 – Herder-díj
- 2006 – Prima Primissima díj
- 2016 – Hazám-díj (posztumusz)
Nyitókép: Wikipedia/Stekovics Gáspár