Magyar siker Belgiumban

A legjobb színésznő díját kapta a hétvégén a belgiumi Liege filmfesztiválján Hámori Gabriella A vizsga című filmben nyújtott alakításáért – tájékoztatott a Magyar Filmunió. A színésznő Michel Galabru francia színésztől, a nemzetközi zsűri elnökétől vehette át a Policier filmfesztivál díját.
A bűnügyi filmeket felvonultató filmmustrát idén hetedik alkalommal rendezték meg Liége-ben. Hámori Gabriella korábban New Yorkban és Los Angelesben is díjat kapott ezért az alakításáért.
Bergendy Péter A vizsga című filmje, amelyet a nemzetközi közönség először tavaly nyáron a Karlovy Vary Filmfesztiválon láthatott, azóta a világ számos filmfesztiválján sikert aratott.
Az ügynökthriller 1957 karácsonyán játszódik, amikor az államvédelem tisztjeinek vizsgát kell tenniük, hogy bizonyítsák az új rezsimhez fűződő hűségüket. A filmben Hámori Gabriella mellett Kulka János, Nagy Zsolt, Scherer Péter és Elek Ferenc alakította a főbb szerepeket.
A Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi igazgatósága A vizsga forgalmazási jogait számos országban értékesítette, köztük Ausztráliában, Új-Zélandon és Spanyolországban is – ismertette a Filmunió.
Forrás: MTI