Március 15. – A KMKSZ Ungváron is megemlékezett március 15-ről

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungváron, a Petőfi-szobornál emlékezett az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulójára.

Ünnepi beszédében Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke hangsúlyozta: „ha a kárpátaljai magyarok méltó utódai akarnak lenni 1848-1949 hőseinek, akkor itt és most kell megvívniuk saját forradalmukat, hogy ne szakadjon meg a nemzet túlélésének a lánca, hogy a magyarokat a jövőben ne történelmi kuriózumként emlegessék ezen a tájon”. – Ha a kárpátaljai magyarság meg akar maradni, akkor elsősorban az anyanyelvű iskoláit kell megvédenie, amihez az szükséges, hogy a magyar emberek magyar iskolába írassák a gyermekeiket – tette hozzá.

A KMKSZ elnöke elmondta, hogy a kárpátaljai magyaroknak elsősorban saját magukat kell mozgósítaniuk, hogy az idei őszi ukrajnai parlamenti választásokon ne ismétlődhessen meg az, ami a napokban Szlovákiában történt, ahol a magyar szavazók jelentős része szlovák pártra voksolt. A kárpátaljai magyarságnak nem szabad az ellenfélre szavaznia – hangoztatta Kovács Miklós.

Beszédében Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) elnöke elítélte a kárpátaljai magyarokat érő ukrán nacionalista támadásokat. Azt kérte az ukrán államhatalomtól, hogy biztosítsa a magyarok számára az alkotmányos jogaikat. Sürgette a kisebbségek számára kedvező nyelvtörvény elfogadását, magyar területi és kulturális autonómia létrehozását, az 1944-ben elhurcolt kárpátaljai magyarok és németek rehabilitálását, valamint kárpótlását, a magyar egyházak elkobzott vagyonának visszaszolgáltatását. Kérte, hogy az ukrán hatóságok ismerjék el a kettős állampolgárságot, adjanak ukrán állampolgárságot a határon túli ukránoknak. Szorgalmazta a magyar többségű egyéni parlamenti választókerület visszaállítását Kárpátalján. A szónok arra szólította fel a mindenkori magyar kormányokat, hogy ne szelektáljanak a határon túli magyar szervezetek között, részesítsék egyenlő elbánásban őket.

A megemlékezésen Szalipszki Endre, az ungvári magyar főkonzulátus konzulja felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét.

Kárpátalja magyarsága megyeszerte megemlékezett az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 164. évfordulójáról. A KMKSZ szervezésében Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskolában, míg Munkácson, a szabadságharc podheringi csatájának emlékművénél tartottak ünnepi rendezvényt és koszorúzást.

Técsőn és Nagypaládon a helyi Kossuth-szobornál méltatták március 15-ét. Lembergben (Lviv) a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége, az ukrán fővárosban a Kijevi Magyarok Egyesülete szervezett ünnepi megemlékezéseket.

forrás:MTI.hu