Meghalt Kemény Henrik, Süsü életre keltője

A Kossuth-díjas bábművész 87 éves volt. Nevéhez fűződik Vitéz László mellett a Zsebtévé Hakapeszi Makija és Süsü, a sárkány is.

A család története

A Korngut család évszázados bábjátékos hagyományát követte. A nagypapa, Korngut Salamon (185?–1930), Galíciából érkezett Pestre, és 1897-ben kapott belügyminisztériumi engedélyt „dal, testgyakorlatok és bűvészeti előadások” megtartására. Nagyapja a vásárokat járva először cirkuszt szervezett, majd a társulat kiszámíthatatlansága miatt áttért bábjátékok előadására. Később állandó színházat épített Külbudán. Későn nősült, két fia született, Dezső és Henrik.

Apja, Henrik egy ideig New Yorkban a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónak dolgozott, majd 1912-ben hazatért, megalapította a Columbia Magyar Mechanikai Színházat, amely egy év alatt becsődölt. Az I. világháború tönkretette a családot, 1926-ban új bábosbódét emeltek a Hűvösvölgyi Nagyréten. Az apa a háború után a filmgyárban dolgozott, majd a biztos fizetést feladva bábozásból élt a család, szerény körülmények között. Az 1930-as években hivatalosan Paprika Jancsi lett a fő figurájuk neve, mert az állami szervek nem nézték jó szemmel a kisemberek számára szóló rendszerkritikus, szókimondó előadásokat. A Népligetben a Mutatványos téren működött Kemény Henrik Bábszínháza, melyet 1982-ben kultúrtörténeti emlékké nyilvánítottak. A bábszínházat 1989-ben alapítványi támogatással felújították, és díszelőadással átadták. Azután az épületben újabb előadás nem volt. A 250-300 négyzetméteres faszerkezetű épület 2011. október 3-a éjjelén porig égett.

Élete

Henrik a család mutatványos bódéjában nőtt fel, a bábos família harmadik generációjához tartozik ifjabb Kemény Henrik és nála egy évvel fiatalabb öccsével, Mátyással. Míg a Papa a színházat vezette és előadott, a mama – Kriflik Mária – volt a pénztáros és ő szabott, varrt, öltöztette a bábokat. Két fiuk a délutáni előadásoknál segédkezett, de szerepeltek is a bábszínházban. Az apja által készített Miki egér marionett figurával gyakorolta a bábozást, ami később három és fél méteres zsinórral felszerelten – már a nagyérdemű előtt táncolhatott. 1931-ben kapta első szerepét egy családi bábelőadáson, az iskolában pótvizsgázó Vitéz Lászlót alakítja. Öccse, az ekkor négyéves Mátyás is szerepet kapott öccse mint Frici pajtás, apukája a Tanító Bácsi volt. 1935-ben faragta ki első figuráját és kapta meg első főszerepét.

1945-ben édesapja munkaszolgálat közben eltűnt, így fia átvette bábszínházát. Amikor a népligeti vurstlit 1953-ban felszámolták, Kemény Henriket is „államosították” (bábjait egy ideig Bálint Endre festőművész műtermében „bújtatta”): ettől kezdve az Állami Bábszínházban lépett fel. Az ő nevéhez fűződik 1955-ben az első vidéki bábszínház megalapítása Győrben. 1964-ben elvégeztették vele a Bábszínészképzőt. Két évtized alatt számos bábot tervezett, és visszatért a vándorbábozáshoz, egy trabanttal kezdte el járni az országot. 1992-ben, az Állami Bábszínház kettéválásakor a Kolibri Színházhoz csatlakozott.

Két portréfilm készült vele: Látogatás (MTV), Vitéz László vándorútja (MTV).

Kemény Henrik és Vitéz Lászlóvitez.laszlo

Kemény Henrik a II. világháború és az 1990-es évek között egyedül folytatta a vásári bábjátékok hagyományát. Generációk ismerték az 1900-as évek elejétől Vitéz Lászlót, aki a közép-európai marionett hagyományokhoz illeszkedik Kasparekkel és más figurákkal. A Vitéz László kalandjai a jó és a rossz szimbolikus küzdelmét sajátos humorral és a kisgyermekek számára is élvezhető módon ábrázolja.

Emlékezetes, hogy Vitéz László „fegyvere” egy palacsintasütő. Közismert előadások címei: Elátkozott malom, Elásott kincs. Ezek eredetileg 20-25 percesek voltak, szövegkönyve nem volt, hisz a családban mindenki kívülről ismerte. Ezeket Henrik egyórás előadásokká bővítette. A Magyar Televízió Takács Vera szerkesztésében 1972-ben Vitéz László és a többiek címmel felvett 4 történetet, ezek Az elátkozott malom, Az elásott kincs, A csodaláda, Itt nem szabad énekelni. Így – szerencsére – ezek az előadások megmaradnak az utókor számára is. A vásári bábjátékos c. műsorban pedig úgy rögzítették az előadást (rendező: Szabó Attila), hogy nemcsak a jelenetet, hanem a paraván mögött dolgozó művészt, Kemény Henriket is láthatják a nézők. Így a játékstílus is rögzítésre került, s megőrződött.

Füst Milán ezt írta egykoron:

„ Gyerekkoromban a városligeti bábszínháznak, a Vitéz Lászlónak képtelenségei nagy mulatságomra voltak.

– Mi kell nekket, hallál, vagy fakannál? – kérdezte Vitéz László egykoron. S ezzel: püff! barátját úgy kupán sózta egy fakanállal, hogy az előbb nagyot nyekkent, aztán rezegni kezdett rémületében… S már ezen is nagyokat kellett nevetni.

– Te menjél a sárgába, nem tuttot mi az? A sárga fennékbe! – és megint csak úgy vágta fejbe barátját, hogy az még jobban rezegni kezdett, de nosza, kapott máris egy rúgást a fenekébe, amitől egészen kettétört. Még jobban kellett tehát nevetni, – no de min? Az esetlegességen, szájtáti rémületen, vagyis mindazon, amit egyszóval úgy szoktunk nevezni: fajankó. „

hakapeszi.maki.01Hakapeszi Maki

Hakapeszi Maki, a falánk majom a Magyar Televízió Zsebtévé című műsorának volt szereplője

Süsü, a sárkánysusu

1976 karácsonyán bemutatott magyar bábfilmsorozat. A mesét Csukás István írta, zenéjét Bergendy István szerezte. A dramaturg Takács Vera, a báb és díszlettervező Lévai Sándor, a rendező Szabó Attila volt. Süsü, az egyfejű sárkány hangja Bodrogi Gyula volt, a bábot Kemény Henrik mozgatta a bábfilm felvételein, és a nagyméretű figura mozgatási mechanizmusának kidolgozásában is részt vett.

Kemény Henrik kitüntetései

• Népművészet Mestere díj (1954)

• UNIMA dísztagság (1980)

• A Gyermekekért Érdemérem (1983)

• Érdemes művész (1987)

• Pro Urbe Budapest-díj (1998)

• Arany Szirén Díj (Cervia, Olaszország, 1992)

• Magyar Köztársasági Érdemrend Kis- és Középkeresztje (1995)

• Kiváló művész (2002)

• Kossuth-díj (2005)

• Prima Primissima díj (2008)

Forrás: MTI/wikipedia.hu/Hirado.hu