Megjelent az Együtt 2023/5 száma

Megjelent az Együtt irodalmi, művészeti, kulturális, humán tudományok című folyóirat legújabb lapszáma. A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóiratát idén ötödjére jelentették meg, és az online térben is ingyenesen hozzáférhető.

A lap a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet támogatásával jelenik meg kéthavonta.

A folyóirat legújabb számát Horváth Anna keramikus munkáival illusztrálták.

  • A legfrissebb lapszám Finta Éva Emléktábla lebontott ház falára című versével indul.
  • Az a szokás címmel Gerzsenyi Gabriella közölt kisprózát, Sz. Kárpáthy Kata Dilemma és Hétköznapokról című prózaverseit publikálta.
  • Esszét közölt Vári Fábián László A Himnuszról címmel, Németh Péter két verset – Pannon tenger, A Mindenható arca – adott közre.
  • Szabó Eszter Ida közölte a Horváth Anna életútjáról szóló művének hatodik, befejező részét, Kovács Sándor pedig Hányatott sorsú magyar emlékek a Beregvidéken címmel honismereti tanulmányt.
  • Tanulmányt közölt Seres Attila Kárpátaljai magyar írósors a szovjet érában címmel, valamint dr. Bódi Ferenc Tiltott gyász. A szolyvai emlékpark története címmel.
  • Dr. Dupka György a tragikus sorsú kárpátaljai GULAG-elítéltek, mártírok panteonjának adattárának XI. részét mutatta be, valamint zárásként a kárpátaljai magyar kultúrkrónika őszi történéseinek legfontosabb eseményeit, illetve az Intermix Kiadó újonnan megjelent, illetve közlés alatt álló köteteit.

Az Együtt 2023/5 lapszáma ide kattintva érhető el.

A lapszámot Beregszászban december 19-én mutatták be.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Kárpátalja.ma