Megújul a Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezete

Soron kívüli tisztújító közgyűlés zajlott szeptember 16-án a Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezeténél.

Az eddigi elnök, Szabó Éva egyéb elfoglaltságaira hivatkozva lemondott. Az elnöki széket a tagság egyhangú szavazata alapján Kész Géza vette át.
Az új elnök a Kárpátalja.mának nyilatkozva elmondta, hogy az előző munkahelye miatt korábban is jó kapcsolatai voltak a most leköszönő elnökkel. A Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezete és a Kárpátaljai Református Egyház Levéltára és Múzeuma, melynek Kész Géza igazgatója volt, több ízben működött együtt korábban. Így Szabó Éva megkeresésére és felkérésére vállalta el a szervezet elnöki tisztségét.

A szövetség jelenlegi helyzete
A Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezetének törzsét többnyire egy idősebb korosztály alkotja. Egy nagy múltú szervezetről beszélünk, amely 1995 júniusában alakult meg 28 taggal. Így mindenképpen az elsődleges feladatok közé tartozik a szervezet megújítása, a fiatalabb korosztály bevonása, a tagtoborzás.

Több rendezvényt a jövőben
A Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezetének eddig évente két állandó rendezvénye volt. Ezek egyike a Dolhai csata emlékére a helyi emlékmű megkoszorúzása. A másik pedig a Rákóczi Ferenc születésnapjára rendezett táblaavatás a Rákóczi-kastély falán, majd az emléktábla évről évre történő megkoszorúzása és a megemlékezés köré épített rendezvény. Az új elnök célja, hogy az évi két rendezvényt havi kettőre növeli, illetve folytatni szeretné azt a munkát, amit anno Rákóczi-estek néven kezdett el a Beregszászi Szervezet a múzeumban. A tervek között szerepel továbbá egy hagyományőrző és ismeretterjesztő rendezvénysorozat elindítása, illetve újraindítása, mely hozzájárul a magyarság szellemi és kulturális életének fellendítéséhez.
Természetesen mindennek anyagi vonzata is van. A Rákóczi Szövetségnek van egy belső kerete, melyből a Beregszászi Szervezet is részesül. Ez azonban egy minimális összeg, ezért a szervezet különböző pályázatok révén tudja majd előteremteni a rendezvények anyagi fedezetét.
Az új elnök folyamatosan várja a jelentkezőket, akik szeretnének tagjaivá válni a Beregszászi Szervezetnek. A cél egy olyan lelkes csapat toborzása, akik akár önkéntesként segíthetnek a rendezvények lebonyolításában.
Gál Adél
Kárpátalja.ma