Művészként akarja Isten dicsőségét szolgálni

A sors útjai kifürkészhetetlenek, s gyakorta megtörténik, hogy valaki nem azon a pályán találja meg élete valódi célját, amelyiken elindult. A március 15. alkalmából vidékünkön fellépő magyarországi énekes, Mészáros János Elek élete sem úgy indult, hogy művész lesz, s harmincegy éves fejjel kezdte tanulni az éneklést, melynek immár a virtuóza lett. Miként is alakult így az élete?
Budapesten láttam meg a napvilágot, ám a Fejér megyei Alcsút községben nevelkedtem fel, ma is ott lakom, s az anyakönyvek alapján 1740-ig visszavezetve családfámat, kiderítettem, hogy családom már a XVIII. század dereka óta ott él. Minden ősöm földműves volt, s én is a mezőgazdaságból akartam megélni. Agrármérnöki diplomát szereztem a Mosonmagyaróvári Pannon Agrártudományi Egyetemen, melynek elvégzése után az akkor még létező alcsúti téeszben álltam munkába növénytermesztési brigádvezetőként.
– Hogyan lett mégis énekes?
– Gyermekkorom óta szerettem énekelni, mint mindenki a családomban, csak nekik nem volt lehetőségük kibontakoztatni a tehetségüket. A szomszédos Etyek község énekkarának karnagya, Magdó Ildikó azután felfigyelt a hangomra, s harmincegy évesen kezdtem éneket tanulni az Etyeki Művészeti Iskolában. 2002-ben Simándy József, a kiváló operaénekes emlékére megrendezték a 3. Magán-énekversenyt, melyen a második helyen végeztem, és Simándy József özvegyétől vehettem át a második helyezettnek járó díjat, valamint a verseny különdíját, az év szeptemberében pedig Nádor Magda operaénekesnő magántanítványa lettem. Tíz évvel később megrendezték a „Csillag születik” versenyt, isteni sugallatra én is beneveztem, meg is nyertem a versenyt, s úgy érzem, hangommal Isten dicsőségét kell szolgálom. A tehetségemet Isten adta, akárcsak a szeretetét, s én ezt a szeretetet próbálom átadni embertársaimnak (megjegyezném, 25 éve az Alcsúti Református Egyházközség presbitere vagyok).
– Most kereste fel harmadszor Kárpátalját. Milyen alkalmakból került sor az első két látogatására, és milyen benyomásokat szerzett vidékünkön?
– 2011-ben felléptem az Ungvári Filharmóniában, ahová felkérést kaptam egy koncertadásra, majd még ugyanebben az évben másodszor is meglátogattam Kárpátalját, s különböző falunapokon énekeltem. Milyennek látom a vidéküket? A magyar érában biztosan jobban nézett ki, de a szovjet mentalitás lezüllesztette. Ugyanakkor tanulni lehet az itteni magyaroktól, hogy az anyaországtól való, egy rövid megszakítással csaknem száz éve tartó elszakítottságuk ellenére őrzik hagyományainkat, nyelvünket, sokan ismerik történelmünket, míg például az ausztriai magyarok jobban asszimilálódtak. De aki benne él a magyar kultúrában, az nem tudja azt lecserélni, ahogy egy csodaszép ékszert sem lehet felcserélni egy olcsó bizsuval.
– Ön egyaránt gyönyörűen ad elő operaáriát, operettet, magyar nótát. Melyik műfajban érzi magát otthon a legjobban?
– Azt tartom az erősségemnek, hogy mindegyiket jól tudom előadni. Az a fontos, hogy legyen benne mondanivaló, tartalom és lélek, s hogy át tudjam azt adni a közönségnek. Az énekesnek ugyanis az a feladata, hogy mindezt át tudja adni hallgatóságának. Az a lényeg, hogy amikor énekelek, ne álljak a mű és a közönség közé. A darab mögött állok, s hagyom, hogy a mű átmenjem rajtam a hallgatósághoz.
– Mit szeretne üzenni lapunkon keresztül a kárpátaljai magyaroknak?
– Az a legfontosabb, hogy ne veszítsék el az Istenbe vetett hitüket, imádkozzanak hozzá, és buzgón kérjenek. Mert ha Isten velünk, kicsoda ellenünk…

Lajos Mihály