Nyolc éve hunyt el Bud Spencer

Vízilabdázóként bolondultak érte a lányok, volt gyári munkás, olimpikon és színész is. Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli 86 évesen, nyolc évvel ezelőtt, 2016. június 27-én hunyt el Rómában. Életében többször is halálhírét keltették, mégis szép kort élt meg.

Jómódú családba született, német nevelőnője volt, ezért egy ideig nehézségei voltak az olasz nyelvvel, különösen a nápolyi tájszólást nem értette. A gazdagság azonban nem tartott soká, a Pedersoli család tönkrement, amikor kikötői vasgyáruk előtt felrobbant egy ott horgonyzó hajó. Szűkös évek következtek, a család gyakran költözött.

Carlo nyolcévesen kezdett úszni egy helyi sportklubban. Először csak a saját kedvére tempózott, még a középiskolában sem voltak sportolói vágyai. A gimnáziumot tizenhét évesen fejezte be, átlagon felüli eredménnyel. Érettségi után a római egyetem kémia szakán folytatta tanulmányait, de hamar abbahagyta, mert a család Dél-Amerikába telepedett át.

Gyári munkásból olimpikon, majd színész lett

Rio de Janeiróban gyári munkásként futószalag mellett is dolgozott, miközben igyekezett elsajátítani a portugál nyelvet. Ezekben az években szerette meg a brazil zenét. A fiatalember mindössze két évet töltött hazájától távol, 1948-ban már ismét Olaszországban próbált boldogulni.

Beiratkozott a jogi karra, és sportpályafutását is folytatta. 1948-ban megnyerte az olasz bajnokságot mellúszásban, 1950-ben pedig a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy percen belüli idővel. Ugyanebben az évben – már az olasz vízilabda-válogatott tagjaként – Európa-bajnok lett, az 1952-es helsinki olimpián pedig ezüstérmet nyert a csapata.

A Melbourne-ben rendezett ötkarikás játékokon 1956-ban még ott volt, de több világversenyen nem indult. Az úszás mellett nehézsúlyú bokszolóként is szerzett érdemeket.

1960-ban házasságot kötött Maria Amatóval, egy sikeres és befolyásos producer lányával. Példás házasságban éltek, frigyükből két lány, Cristiana és Diamante, valamint egy fiú, Giuseppe született.

Filmszínészként statisztaszereppel kezdte, atletikus termetének köszönhetően kapta meg egy római testőrkatona szerepét az 1950-ben Olaszországban forgatott Oscar-díjas Quo vadis című amerikai filmben. Sok év kihagyás következett, majd amikor 1967-ben súlygyarapodása miatt búcsút kellett vennie a vízipólótól, megkereste Giuseppe Colizzi rendező, és ő igent mondott az Isten megbocsát, én nem című westernvígjáték főszerepére.

Ebben a makaróniwesternben már Bud Spencerként szerepelt, társa a későbbi gyakori partnere és jó barátja, Terence Hill volt. A legenda szerint vezetéknevét Spencer Tracy iránti tiszteletből vette fel, a Bud pedig kedvenc sörmárkája rövid neve. Ez volt az első filmjük, ahol a kacagtató poénokat csak a hatalmas pofonok száma múlta felül, és a végén a gonoszok elnyerték méltó büntetésüket.

Bud Spencer és Terence Hill ontották a szórakoztató filmeket

A híres bunyós páros ezt követően vígjátékok sokaságában szórakoztatta a nagyérdeműt: Az ördög jobb és bal keze (1971), Különben dühbe jövünk (1973), És megint dühbe jövünk (1978), Kincs, ami nincs (1981), Szuperhekusok (1985).

Bud Spencer szólópályafutása is sikeres volt. Steno rendezésében készültek a Piedone-filmek a behemót, jólelkű, de kemény öklű nápolyi zsaruról. Komolyabb filmekben is megállta a helyét: Sötét Torino (1972), Zsoldoskatona (1976). A kilencvenes évek közepétől – súlyfeleslege miatt – nem forgatott csihi-puhi filmeket, inkább tévésorozatok magánnyomozójaként osztotta az igazságot.

1991-ben újra láthatta a közönség a mozivásznon a Fél lábbal a paradicsomban című komédiában,

amelyben lánya, Diamante is feltűnt, fia pedig filmgyártóként vett részt a munkálatokban. 1991-ben és 1992-ben elvállalta az Extralarge tévéfilmek főszerepét. Ezúttal egy felügyelő bőrébe bújt, és új partnerével, a Miami Vice-ból ismert Philip Michael Thomasszal indultak gengszterüldözésre a napsütötte Floridában.

A sorozat Olaszországban átütő sikert aratott, fia, Giuseppe a stáblistán gyártásvezetőként és forgatókönyvíróként is szerepelt. 1994-ben a rajongók örömére ismét régi barátjával Terence Hill-lel állt a felvevőgép elé a Bunyó karácsonyig című filmben, amelyet Új-Mexikóban forgattak.

Hetvenedik születésnapja után már csak mellékszerepeket vállalt. Éppen hetvennyolcadik születésnapján kezdődött Berlinben a Maffiózó vagyok, drágám! című komédia forgatása, amelyben egy idős maffia-keresztapát alakított. 2009-ben – hosszas rábeszélésre – végül elvállalta a Nincs kettő séf nélkül című tévésorozat főszerepét Alessandro Capone, az Extralarge rendezőjének felkérésére.

Kitörölhetetlen nyomott hagyott maga után a színész

Hazánkban is nagyon népszerű volt. Budapesten, a Filatorigátnál egy magát TakerOne-nak nevező graffitiművész hatalmas portrét festett róla, ahová még a művész fia és családja is elzarándokolt. 2017 áprilisában azonban valaki feketére festette a falat, amely csak részben volt megmenthető.

Népszerűsége az évtizedek alatt mit sem csökkent, a televíziók rendre műsorra tűzik filmjeit az ifjabb és idősebb nemzedék nagy örömére. Több önéletrajzi írása is megjelent, az első 2011-ben Különben dühbe jövök címmel, majd a folytatás, a 80 év alatt a Föld körül, 2012-ben.

Utolsó könyve, az Eszem, tehát vagyok – Mangio, ergo sum –, filozófiám az evésről 2014-ben jelent meg. A kötetben humorral fűszerezve ötvözi a gondolkodás művészetét a főzés művészetével.

Halálhírét fia, Giuseppe Pedersoli jelentette be. Azt mondta, 86 éves édesapja nem szenvedett, csendesen ment el 2016. június 27-én hétfőn, 18 óra 15 perckor. Utolsó szava az volt: „Köszönöm.”

Király Levente 2018-ban készített Piedone nyomában címmel portréfilmet Bud Spencer életéről és életművéről.

Budapesten a Corvin sétányon 2017 novemberében felavatott szobra is őrzi a színész emlékét.

Forrás: hirado.hu