Rezedás Karácsonyra fel!
Advent végéhez közeledve a Beregszászi Rezeda Folkműhely félévzáró karácsonyi ünnepséget rendezett, melyre meghívták a szülőket, nagyszülőket ismerősöket, barátokat, hogy nézzék meg, mennyi mindent tanultak az elmúlt félévben. Egyben egy közös műsorral kívántak szép ünnepet az egybegyűlteknek.
A rendezvényre december 15-én került sor a Beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban. A nagyterem megtelt büszke szülőkkel, érdeklődőkkel és kötelességtudó, lelkes sajtósokkal.
Marosi Sándor, görögkatolikus parókus, a központ vezetője a rendezvény elején elmondta, hogy mindig nagyon szívesen adnak otthont néphagyományőrző folkműhelynek, hiszen a vallás mellett a magyarságunk, nemzeti identitásunk megtartása kulcsfontosságú megmaradásunk szempontjából.
A jelenlévők között a rendezvény fontos vendége volt Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja, aki szintén nagy szeretettel szólt az egybegyűltekhez. Először is mindenkinek kellemes ünnepeket kívánt. Majd elmondta, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak a Rezeda Folkműhely tevékenységének: nap mint nap látják, milyen sok gyerek érkezik a konzulátus mellett kialakított terembe a foglalkozásokra. Kiemelte a tanárok áldozatos munkáját, tudását és annak képességét, hogy a hagyományőrzés szeretetét átadják az ifjabb nemzedéknek.

Várady Enikő, a Rezeda Folkműhely igazgatója félévet záró beszédében összefoglalta:
Legfőképp a hála szavával szeretnék szólni. Hálás vagyok az Úrnak, hogy ma már ennyien vagyunk, és tele van a terem. Hálás vagyok Önöknek, hogy itt vannak mellettünk és segítik a működésünket. Hálásak lehetünk azért is, hogy az elmúlt félévben volt áram, volt vizünk, viszonylag emberi körülmények között tudtunk dolgozni. A gyerekek néha 120 százalékra teljesítenek, mindenből igyekeznek a maximumot hozni. De a legfontosabb számukra, hogy Önöknek megfeleljenek. Most is nagy szeretettel készültünk: a szívünket-lelkünket is beletettük!
Ezután következett a gyerekek színes műsora. Tánctudásukat nagydobronyi, mezőföldi táncok által, valamint Bukovinai diótörők című produkcióval mutatták be. A közönség karácsonyi és népdalokat hallhatott a folkműhely tanulóitól. A rendezvényen ügyesebbnél ügyesebb gyerekek szólaltatták meg a hegedűt, citerát, cimbalmot, karácsonyi hangulatot varázsolva a teremben. A produkciókon a Sodró együttes kísérte a fellépőket.
Az ünnep egy szép és megható közös produkcióval zárult. A felkészítő tanárok, Várady Enikő, Orosz Péter, Kurendás Szilvia, Vámosi Csaba, Simon Sarolta számára egy félévzáró összejövetelen nem is kell nagyobb ajándék a színpadon álló sok mosolygós, ügyes fiatal, tehetséges zenésznél és táncosnál, hiszen látják, hogy van utánpótlás, a hagyomány élni fog!
Fehér Rita
