Szarvassá változott fiú
„Gyere vissza édes fiam”
A beregszászi társulat nyolc év után újra elhozta ezt az előadást a Bárka Színházba, ahol 2003-ban elnyerte vele a Bárka Színházi Fesztivál fődíját. A bemutató óta Vidnyánszky Attila a debreceni Halotti pompával is bizonyította: kivételes tehetsége van hozzá, hogy költői szövegekből kiindulva, azokat tovább- és újragondolva, önálló és autentikus látomásszínházat teremtsen.
Érdekes összevetni a két előadást azért is, mert a kiválasztott irodalmi művek minden különbözőségük ellenére egy szempontból nagyon is hasonlítanak: Juhász Ferenc és Borbély Szilárd művében is a szülő hívja-várja haza gyermekét, és a fiú nem jön. A szülői háztól, a vidéktől, a falusi gyökerektől való elszakadás, egy másfajta élet választása, a kettő közötti szakadék folyamatos mélyülése, ugyanakkor a teljes elszakadásra való képtelenség, és a mindezek keltette feszültség, az első generációs életútváltás dilemmája és drámája erősen foglalkoztatja Vidnyánszky Attilát. Mindettől nem függetlenül, aki ezt az előadást megnézi, abból is megért valamit, hogy a jelenlegi politikai kurzus miért őt tartja emblematikus rendezőjének.Szarvassá változott fiú – Törőcsik Mari
Ez a másfajta élet, másik világ a Szarvassá változott fiúban egyfelől a könyvek, a művészetek, másfelől a nyüzsgő nagyváros és benne az érzéki örömök világa. A könyvek az előadás látványvilágát is meghatározzák. Már úgy megyünk be a nézőtérre, hogy a szereplők a színpadon ülnek-hevernek egy hatalmas könyvhalom körül, lapozgatnak, olvasgatnak, beszélgetnek. A padlót is könyvlapok borítják, de jut belőlük a színpad két oldalán felállított szárítókötélszerű alkotmányokra is. Könyvekből áll össze a szarvasok patája. Az anya az egyiket levágja fia lábáról, és talán ez a kép, ahogy fél patával és fél lábbal sántikál Trill Zsolt a színpadon, fejezi ki a legszebben a két világ közé szorultságát. A fiú anyja újabb és újabb hívásait visszautasítva járja a maga útját, vonzza az ismeretlen, „a titkok kapuja”, a visszatérés ideje pedig nem lehet más, mint a legnagyobb titok, a halál eljöttének ideje.
Az előadás egyébként is látomásfolyam és szimbólumerdő. Ráadásul Vidnyánszky olyan bőséggel és annyira szimultán módon ontja a nézőkre mindezt, hogy esély sincs a teljes befogadásra, meg kell elégednünk az érzékszerveink korlátos volta miatti töredékességgel. Szöveg, zene, ritmus és tánc hat együtt az önmagában is burjánzóan gazdag látványvilággal. Víz, a vizes hajról szertecsapódó vízfüggöny, víztükör, megmerítkezés, halottmosdatás, tűz, égő könyvek, tűzön járás, kályhameleg, vérvörös bor, fehér tej, kiömlő tej, agancsok, szarvak, paták, madárhangok, szárnycsapások, ételek, színes zöldségek, botok, vértek, keskeny pallók és még sorolhatnám. Káosz és rend. Néha veszélyesen nagy a káosz a színpadon, ahol minden mozgásban van: ömlik, folyik, csúszik, tekereg, lángol, de a társulat uralja ezt a káoszt, és megtartja a rendet, ahogy az előadás végén megtartják a bizonytalan alkotmányon, egy keskeny pallón a magasban a legnagyobb magabiztossággal mozgó-létező Trill Zsoltot is.
Szarvassá változott fiú – Trill Zsolt
És hát Törőcsik Mari és Trill Zsolt, akikről az ember szinte szégyell bármit is írni. A fizikailag szinte súlytalan és mozdulatlan, ugyanakkor nagyon intenzív és súlyos jelenlétről, ami Törőcsik Mari sajátja, Trill Zsolt magyar színpadon ritkán látható mozgáskultúrájáról és sokarcúságáról. És a kettőseikről.
Sokarcú és sokhangulatú maga az előadás is, a balladás-mitikus hangvételtől a profán humorig terjed a skála, és ennek a sokszínűségnek megfelelően válogatták össze a zenét is, ami összefonódik a színpadi zajhatásokkal, a recitáló versmondással. Mindehhez hozzájön még Horváth Csaba ősi és modern elemeket szerencsésen ötvöző koreográfiája
Az előadás végén a színpadra vezettek egy öregembert, a költőt, Juhász Ferencet, aki jó 55 évvel ezelőtt, 1955-ben megírta A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című hosszúversét, és ez a vers itt és most (is) új életre kelt. Még hogy a költészet halott!
(Bárka Színház, Budapest, 2011. január 13.)