Szent István-napi ünnepség Benében

Államalapító Szent István királyunkra emlékezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Benei Alapszervezete augusztus utolsó vasárnapján.

A helyi általános iskola tornatermében összegyűlt nagyszámú érdeklődőt Molnár László, a KMKSZ Benei Alapszervezetének elnöke köszöntötte, aki Szent István királyunk nagyságát, államalkotó tevékenységét méltatta. Külön köszöntötte a Nagymuzsalyból érkezett, Vidnyánszky Éva vezette Ficseri Gyermekstúdiót, akik évről évre jelen vannak a benei ünnepségen.

A Himnusz eléneklését követően a „ficserisek” nevében Vidnyánszky Éva üdvözölte a beneieket. Elmondta, hogy verseket, irodalmi és prózarészleteket gazdagon tartalmazó műsorral készültek erre az ünnepi alkalomra, melynek főbb gondolatait többek között Wass Albert, Dzsida Jenő, Alföldi Géza műveiből állították össze. A gyermekstúdió legidősebb tagjainak közreműködésével előadott műsor a Felgyújtom hitem ezüstcsillárját címet kapta, melyet Alföldi Géza Él a faj c. költeményéből kölcsönöztek.

Isten, haza, magyarság, Trianon – főképpen ezen gondolatok hangzottak el a gyerekektől a mély átéléssel előadott műsorban, melyet a nézők vastapssal honoráltak. A műsor végén Molnár László elismerően nyilatkozott a stúdió munkájáról. Mint mondta, ők és a hozzájuk hasonló gyerekek jelentik a kárpátaljai magyarság megmaradásának egyik esélyét. Vidnyánszky Éva megköszönte a stúdió nevében az elismerést, hangot adva azon meggyőződésének, hogy a gyerekek sikerének titka a magyar anyanyelv és a kultúra szeretetében van. Arra kérte a magyar szülőket, ne írassák ukrán osztályba gyermekeiket, hiszen az még nem jelenti a gyermek boldogulását: az érvényesülés és az életpálya megtalálása magyar anyanyelven érhető el igazán.

Ezt követően a résztvevők az iskola falán 2000-ben, a millennium évében állított emléktáblához vonultak, ahol elhelyezték a kegyelet koszorúit. Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

Kárpátalja