Tavaszi álmok a munkácsi várban

Matl Péternek, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) és az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség tagjának szobraiból és pasztellképeiből nyílt kiállítás múlt pénteken a munkácsi vár ódon falai között Tavaszi álmok címmel.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Középszintű Szervezete és a RIT által szervezett tárlaton, melynek a munkácsi vár adott otthont, a Munkácson élő és alkotó művész mintegy félszáz pasztellképét, tucatnyi fából faragott szobrát tekinthetik meg a látogatók. Ezenkívül Matl több ismert köztéri alkotásáról készült felvételek is láthatók a kiállításon, mint amilyenek például a vereckei honfoglalási emlékmű vagy a mártír református lelkészeknek emléket állító obeliszk a beregszászi református püspöki hivatal kertjében.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Riskó György, a RIT alelnöke a megjelentek között üdvözölhette többek között dr. Brenzovics László megyei tanácsi képviselőt, a KMKSZ alelnökét, Szalipszki Endrét, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulját, Gulácsy Gézát, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnökét, Mihajlo Labost, Munkács alpolgármesterét, Gajdos Olgát, a KMKSZ munkácsi alapszervezetének elnökét, városi tanácsi képviselőt, Magyar Lászlót, a RIT elnökét és a társaság számos tagját, a művésztársakat.

Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke megnyitó beszédében a kiállító művészt és munkásságát méltatta. „Bizonyára mindenki ismeri azt a már-már közhelynek számító vélekedést, hogy a szobrász dolga csak annyi, hogy a felesleges anyagot lehántsa, levésse, s máris előállt a mű. Úgy gondolom, a szobrász feladata ennél sokkal súlyosabb, magasztosabb, hiszen egy rég alámerült és elfeledett ősszelet darabkáját kell felhoznia és felmutatnia a számunkra a saját művében” – fogalmazott a szónok. Hozzátette: mindezt egy olyan haszon- és anyagelvű társadalomban kell tennie, amely nemcsak értékelni, de érzékelni sem képes ezeket a dolgokat, pedig minden műnek ez képezi a magvát, a lényegét és a tengelyét. „Minden, ami ezen felül van, az pusztán csak anyag. Az igazi mű vonalai és ívei egy magasabbrendű láthatatlan világ szépségének a villanásai” – hangsúlyozta. A közönség figyelmébe ajánlva a kiállított műveket, Gulácsy Géza emlékeztetett, hogy Matl Péter ma már Kárpát-medence-szerte, sőt annak határain túl is közismert szobrász, akinek számos alkotása díszíti tereinket, s örömének adott hangot, hogy a KMKSZ s ő maga is hozzájárulhatott ezek közül néhánynak a felállításához.

Mihajlo Labos munkácsi alpolgármester beszédében úgy fogalmazott: Matl Péter személyében egy városát szerető, őszinte, jó, közmegbecsülésnek örvendő alkotó munkáiból nyílik kiállítás. A szónok Matl Péter rendkívüli szerénységét, városa iránti elkötelezettségét, felelősségtudatát, segíteni akarását emelte ki, olyan emberként jellemezte, akire bátran bízhatók korszakalkotó ügyek, vállalkozások.

Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta: Matl Péter az egyik legjelentősebb kárpátaljai művész, akinek alkotásai számos helyen megtalálhatók. A szobrász számára nem mindig kedvező körülmények és nehézségek ellenére olyan alkotások születtek meg elgondolása alapján, amelyek örökre beírták magukat nemcsak Munkács és Kárpátalja, hanem az egész magyarság, az egész Kárpát-medence történetébe, mutatott rá. Ilyen alkotás például a hányatott sorsú vereckei emlékmű, amely a XX. században az összmagyarság egyik jelentős szimbólumává vált, vagy Zrínyi Ilona és az ifjú Rákóczi Ferenc szobra, amely örökre megtalálta helyét az ősi munkácsi várban, emlékeztetett Brenzovics László.

Szalipszki Endre ungvári magyar konzul beszédében kijelentette: nagyra értékelik Matl Péter munkásságát, s diplomata elődeikhez hasonlóan az ungvári magyar főkonzulátus munkatársai ma is igyekeznek mindent megtenni a művész magyarországi megismertetése érdekében. További alkotókedvet, sikereket kívánva a művésznek, a szónok reményének adott hangot, hogy a szűk esztendők véget érnek, s a jövőben méltó alkotások megteremtésére nyílik lehetőség.

Matl Péter a kiállítás anyagáról szólva elmondta, hogy az itt bemutatott pasztellképek egy rendkívül termékeny és ihletett időszakában születtek. „Úgy éreztem, mintha megnyílt volna egy ablak, amelyen az ember átlát egy másik térbe, egy másik dimenzióba” – fogalmazott a művész lapunknak nyilatkozva. A bemutatott mintegy tucatnyi szobrot nemrég még egy országos kiállítás keretében láthatta a kijevi közönség, hangzott el.

A kiállítás május 20-ig tekinthető meg a felsővár első emeleti galériájában.

Kárpátalja