Titkok nélkül a győri Frigyláda?

Három hónapja azt találgatta a győri média és a helyi közvélemény, mi rejtőzhet a majd’ háromszáz éves Frigyládában. Amikor leemelték talapzatáról a szobrot, azonnal kiderült: pár marék pókhálón és némi poron kívül semmi. Most viszont megtalálták az embert, aki tudta, mikor illanhatott el a titok – már ha volt.

A szobor története 1730-ra nyúlik vissza, amikor egy álnéven és bigámiában élő katonaszökevényt próbáltak a jezsuita kolostorból a Püspökvárba szöktetni, hogy ott rejtőzhessen el. A ministránsruhás férfit azonban felismerték a körmenetben, a kitört dulakodásban pedig a földre esett és összetört az oltáriszentség. Ezen a helyen – istent kiengesztelendő – az uralkodó, III. Károly emeltette a szobrot, Antonio Corradini alkotását.

A művet korábban két alkalommal – 1862-ben és 1925-ben – restaurálták dokumentáltan, ám az erről szóló források olyan hiányosak, hogy a július közepi leemelés után a győri Xántus János Múzeum ott nézelődő vezetői is csak találgatták Somogyi Tivadar alpolgármester társaságában, hogy melyek lehetnek az eredeti, és melyek a kopás, rozsdásodás miatt pótolt részek. A mostani nagygenerál kapcsán kiderült, hogy máskor is hozzányúltak az alkotáshoz. A hatvanas években és a rendszerváltás után közvetlenül is javítottak rajta. Dokumentumok azonban e két munkáról sincsenek igazán.

„A leemelés után vált világossá, hogy milyen rossz állapotban van a kő, különösen a puhább anyagól készült felső rész. Meggyőződésem, hogy az alkotó maestro szándékosan használt két különböző színű követ: nem festette a szobrot, de így mégiscsak játszott egy kicsit a színekkel” – jegyzi meg Schütz Zoltán, a kőrészek felújításával megbízott szakember. Volt ideje kiismerni az alkotást: két és fél hónapon át dolgozott napi 14-16 órát rajta, heti öt napban. „1731-ben készült ez az emlék, az azóta eltelt idő némi nyomot hagyott rajta” – adja az állapotromlás magyarázatát a szakember, hozzátéve, hogy 1962-ben kicserélték a külső borítás egy részét. A lepusztult részt visszavésték, és puhább anyaggal kipótolták, ezt már most helyettesíteni kellett. „Sikerült mindent helyreállítanunk, de mondhatjuk, az utolsó pillanatban” – tette hozzá. Megítélése szerint ha rendszeresen újrakenik a víztaszító réteggel, „harminc-negyven évet biztosan kibír” a következő nagy felújításig az alkotás.

Valamivel jobb állapotban találta saját munkadarabjait a fémből készült részek restaurálója. Páhi Attila nagyjából azt kapta kézbe, amit várt – már csak azért is, mert ő készítette az előzetes szakvéleményt. – Ami meglepetés ért, az inkább kedvező. Nem vas-, hanem bronzmerevítése van a szobornak, amely sokkal időtállóbb – húzza alá. Hol egyedül, hol csapatban dolgozott a szobron – 4-5 héten át napi 6-8 órában. Ebbe pedig egy extrafeladat is belefért. „A művet körülvevő lámpák nem voltak meg. Ezeket kellett pótolni, mégpedig egy 1915-ös, még üveglemezre készült fotó alapján. Erről nagyítottuk eredeti méretre a képet, amelyre támaszkodva nekiláttunk a munkának” – idézi fel.

Az alakokban anyagot pótolni nem kellett, a régi darabokat kellett forrasztani, toldani, vigyázva arra, hogy az eredeti elemekből mindent megőrizzenek, amit lehet. Ha nem tör valamilyen természeti katasztrófa a városra, elég akkor ismét a fémelemekhez nyúlni, amikor az aranyozás kopni kezd.

Nincs ma olyan turistacsoport, amely Győrbe látogatva ne állna meg a barokk alkotás előtt, a látogatóknak pedig szinte minden alkalommal megemlítik: titkok lengik körül a művet, amely gyönyörű és részletgazdag, de jó helyen is áll, a város két sétálóutcájának egyikén, egy terecskén. Nemsokára társaságot is kap, mégpedig egy szódaszökőkút „személyében”. Az utca ugyanis Jedlik Ányos nevét viseli, aki az általa még forgonynak nevezett elektromotor mellett egy másik világújdonságot is jegyez – mégpedig az ipari méretű szódavízkészítést.

„A városvezetés a Széchenyi tér megújítása után a Dunakapu tér rekonstrukcióját tervezi. Ennek része a két teret összekötő utak megújítása. Ezek egyike pedig a Jedlik Ányos utca. A gyönyörűen megújult városrészben pedig akad egymással szemben két kis tér: az egyiken áll a frigyláda, a másikra került a szódásszifon-csobogó” – részletezi a fejlesztéseket Somogyi Tivadar alpolgármester. Szerinte egyébként félreértésen alapulnak azok az idén nyári várakozások, hogy a felújítás kapcsán fény derülhet a szobor valamiféle titkára. Ennek ugyanis – ha volt vagy van ilyen – már évtizedekkel ezelőtt ki kellett volna derülnie.

Egy neves ötvösművészt, Bardócz Barnát kérte meg az akkori városvezetés a kilencvenes években, hogy vegyék le a talapzatról a szobrot, és nézzék meg a Frigyládát, milyen állapotban van. Akkor kerültek a rossz állapotban lévő fémládára az erősítések. Csakhogy mindez olyan csöndben történt, hogy sokan észre sem vették. Így kaphatta fel a történetet idén nyáron a sajtó, találgatva, hogy milyen évszázados titokra derülhet fény, ha felnyitják a frigyládát – magyarázza Somogyi Tivadar.

Hogy mennyire csendesen oldották meg a dolgot, arra a második ciklusát töltő alpolgármester esete a példa. Mint meséli, neki sem tűnt fel, hogy hiányzik a szobor a barokk talapzatról, amíg egy üvegművész ismerőse fel nem hívta rá a figyelmét.

Persze a hírhozó sem magától vette észre a dolgot: egy házban lakott Bardócz Barnával, a munkálatok irányítójával.

Forrás: MTI/ kultura.hu