Tovább a döntőbe! – „Dunán innen – Tiszán túl”
Május 24-én a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolában tartották meg a „Dunán innen – Tiszán túl” ifjúsági népművészeti tehetségkutató verseny kárpátaljai elődöntőjét.
Az elődöntőn népmese, népzene, népdal és néptánc kategóriában összesen több mint 60, főként elemi és általános iskolás fiatal vett részt. Nekik négytagú zsűri előtt kellett bizonyságot tenniük tehetségükről. A zsűriben olyan jeles személyek foglaltak helyet, mint dr. Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület alapítója és elnöke, Tündik Tamás, a Gyepűk Népe Alapítvány kuratóriumának elnöke, a budaörsi Szélrózsa Néptáncegyüttes vezetője, Homoki Gábor festő, a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola igazgatója.
Az elődöntő egyfajta seregszemle – hangsúlyozta Rápóti-Fekete Mónika, a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége MENTE Egyesület alapítója és elnöke, a tehetségkutató létrehozója. Ezért a résztvevők nem helyezést, hanem arany, ezüst és bronz fokozatú minősítést kapnak előadásukért.tehe


Espán Margaréta
