Múltfogyatkozás: A tetőn

Levelet bárhol lehet írni, nem kell hozzá kitüntetett hely, mondja nyafogva. Talpatok meg-megcsúszik a nedves mohán, lassan, kitartóan kúsztok a vakolatát vesztett, csupasz téglafalon.

Odafent talán képes leszel megírni azt a levelet. A tágasság kedvez az ilyesminek. Van, hogy annyira hiányzik a fiam, nem bírok a házban maradni, mondta az öregasszony, aki eladta neked a fia könyveit. A hiánynak mindenekelőtt tér kell, máskülönben szétdurran tőle a lélek, mint egy túlfújt léggömb.

Egymással szemközt ültök, fehér papírlapok az öledben. Talán inkább le kellene rajzolni, javasolja bizonytalanul, aztán már csak csendben figyeli az eget, a felhők hasadékaiból szitáló, lassan fogyó fényt.

Egyszer sem néz rád, nehogy a tekintete elárulja: hiába szeretné, nem segíthet.

Egymás után, szótlanul ereszkedtek alá. A szél örvénylik, kavarog az úton, ha szólni próbáltok, a szátok megtelik homokkal.

Évekkel később, mikor újra találkoztok, egyikőtök sem képes visszaemlékezni: csupán üres lapok maradtak-e akkor a tetőn.

Hidi Tünde

*Deskó Tamás fotósorozatából nyitott tárlatot március 11-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.