Múltfogyatkozás: Delírium

Szerző: | 2021.02.28., 17:30 | Múltfogyatkozás

Fotó: Deskó Tamás

Bevásárlólista: egy doboz nyugtató, ötven szem. Két üveg nyugtató, üvegenként huszonöt milliliter. Tíz levél nyugtató, összesen száz szem.

Azt hittem, hogy szavakkal lehet a legjobban bántani. Mert a szót fájdalmasabbnak gondoltam, mint egy jobbegyenest a szemem alá. Tévedtem. A csend mindennél gonoszabb, hidegvérűbb gyilkos.

Egy nap csend.

„Holnap felhívlak” – írtad azon a vasárnap estén. Ugyanezt írtad szombaton és pénteken is. Az a holnap soha nem jött el. Én viszont folyamatosan hívtalak, de te annyira nem vetted a fáradtságot, hogy megszakítsad a hívást. Miért nem mondtál annyit, hogy te szerencsétlen, nincs rád szükségem? Miért nem írtad meg, hogy vége?

Egy hét csend.

Kizártál az életedből. A napjaim abból álltak, hogy néztem a telefonomat. Minden egyes pittyenésre azt hittem, te válaszoltál. Minden egyes ajtó mögött téged reméltelek. Az utcán figyeltem a férfiakat, hátha valamelyikük te vagy. Éjjel lestem a kaput: talán megáll egy taxi, és te szállsz ki belőle.

Ráébredtem, hogy nem kellek.

Tudod mit kívántam akkor? Hogy inkább vertél volna meg. A kék foltok néhány hét múlva elmúltak volna, a lélek szinyákjai viszont nem gyógyulnak be egyhamar; teljesen talán sohasem. És nem azért, mert begyógyíthatatlanok, hanem azért, mert újból és újból feltör bennem az emléked. „A seb a szájpadlásodon rég begyógyult volna, ha nem piszkálnád a nyelveddel. De nem bírod megállni.”

Aztán leesett, hogy mindvégig egyedül voltam. Azon malmoztam napokig, hogy vajon mit csináltam rosszul. Egyik oldalam azt mondta, nem érdemeltelek meg, a másik arra várt, hogy keress. Egyik nap csak a másik terhére volt. Egyre hiteltelenebbül mosolyogtam, mert tudtam, hogy elárulnak a kisírt szemeim. A csönded minden nap végighasított rajtam. Nem tudtam akkora segélykérő sikolyt kiengedni, hogy meghallják. Végül már csak azt akartam, hogy ne érezzek semmit.

Egy doboz nyugtató, ötven szem. Két üveg nyugtató, üvegenként huszonöt milliliter.

Felébredtem, csak testi fájdalmat éreztem. A lelkem eltűnt. Álmos voltam, a világ és a gyomrom is forgott. Filmszakadás.

Következő filmkocka: lassan visszaszállt a lelkem. Észrevettem, hogy a hozzád fűződő érzéseimet a nyugtatóval együtt kihánytam magamból. A szédülés napról napra csökkent, a konstans fejfájással együtt. A lélek szinyákjai még kékek, de minden nap egy árnyalattal halványabbak lettek, mert még idejében kezelésbe vettem.

Egy kérdés viszont nem hagy nyugodni: miért nem válaszoltál a búcsúlevelemre? Csak annyit kellett volna írnod, hogy ne tedd. Azt hittem, felhívsz, legalább úgy, mint Tyler Marlát. De te nem vagy Tyler, mert ő soha nem létezett. És hogy te valójában ki vagy, nem tudom. Csak azt, hogy eltűntél a gyávaság csöndjében.

Ennek a Harcosok klubjának kissé alternatívra sikerült a befejezése. Marla nem fogta meg a kezed, mert te sem fogtad meg az övét, amikor bevette azt a nagy adag nyugtatót. A naplemente helyetti romantikus destrukció-bámulás is kimaradt. Az a nő leköpött téged, elküldött a fenébe, majd lement a lifttel, fogott egy taxit, és elment a városból. Soha többé nem nézett feléd. És nem várt a hívásodra sem.

Tíz levél nyugtató, összesen száz szem.

Ezt meghagyom emlékbe.

Sz. Kárpáthy Kata

*Reflexiók egy fotóra. Múltfogyatkozás című sorozatunk folytatódik.

Határon túli magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor Orfűn

Határon túli magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor Orfűn

Felvidéki magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor a Rákóczi Szövetség és a Tabu Sailing Team szervezésében hétfőn a Baranya megyei Orfűn. rbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a július 26. és 30. között zajló tábor megnyitóján azt mondta, a vitorlázás különleges jellemformáló és -fejlesztő sport, hiszen önismeretre, bajtársiasságra, csapatmunkára tanítja a...

A minap..

A minap..

..a kezembe akadt egy könyv. Arról lehetett benne olvasni, hogy a világunk milyen szép. A bolygó erős és élő. Az emberek szeretik egymást, elismerik egymást, bármennyire is nagyszerűek, vagy éppen kisszerűek. Nem a különbségeket, hanem a hasonlóságokat, az egymást erősítő dolgokat veszik figyelembe, amikor valakiről véleményt alkotnak, ha egyáltalán megteszik. Mindenki szeret, bír, csipáz...

Pin It on Pinterest

Share This