Múltfogyatkozás: Intermezzo II. Pausa

pausa fn. (latin) – szünet, a görög pausisból

 „Most pár napot pihennie kell” – mondta az orvos. „Úgy érti, többet aludjak, és szedjem a gyógyszereket, de csinálhatok mindent?” – kérdeztem vissza. Tudtam, hogy nem, de azért bíztam benne. És elhangzott az ítélet: „Legalább négy napot pihennie kell otthon, nem mehet sehová”. Úgy éreztem magamat, mint az ártatlanul életfogytiglanra ítélt. Azonnal megpróbáltam kiskaput keresni, de a betegség még tőlem is makacsabb jószág, ami a terveimet nagy ívben írta felül. Érdekelte, hogy nekem dolgom van?

Ám azt is tudtam, hogy ez bizony a szervezetem bosszúja. A test nem okos felhasználásának következményeit nem lehet megúszni. Ha túlhajtod, visszaveszi azt, amit elvettél tőle. Például akkor fog leállni, amikor éppen te mennél. És a lélek hiába áll készen, ha a test erőtlen.

Szoknom kellett a bezártságot. „Nem feltétlen kell feküdnie” – ez volt az én sovány vigaszom. A szépen betáblázott minennapjaim helyébe lépett néhány gyógyszer és sok-sok kamillatea. Vigasztalhattam volna magamat azzal, hogy most legalább szabadságon vagyok, de a kényszerszabadság szavunk tökéletes magyarázatot ad arra, hogy miért is kényelmetlen az ilyesfajta vakáció. Mert nem opcionális, ráadásul az legrosszabbkor jött. „Miért nem jött inkább…” – gondolkodtam, de nem tudtam befejezni a mondatot. Mégis mikor jöhetett volna jól: télen, az ünnepekben és a vizsgaidőszakban, tavasszal, amikor a legtöbb órám van, nyáron, a vizsgaidőszakban és a munkálatok közepette, ősz elején, amikor mindenbe bele kell rázódni, esetleg ősz végén, amikor a legnagyobb hajtás van?

„Legalább utolérem magamat” – mondogattam. A helyzet úgy adódott, hogy semmit se hoztam be. És nem bánom. Kellett ez a kis rés, egy kis idő, amivel hivatalosan nem számolhatok el, legfeljebb beteglappal. Nem érdekelt. Belenyugodtam, hogy az 1,5-es gyorsítást lejjebb kell vennem, és nem csak akkor, amikor éppen másfél órás podcastet hallgatok. Szokásom, hogy munka közben 1,5-es gyorsítással vitákat és előadásokat hallgatok. A zenével viszont ez nem működik, mert akkor elveszi a mű varázsát és értelmét. Ráadásul, most időm is lett a normális műélvezésre. Végülis, nem is olyan rossz ez a partvonalra állítás, mint amilyennek elsőre tűnt.

Sz. Kárpáthy Kata

*Reflexió egy fotóra. Múltfogyatkozás című sorozatunk folytatódik.