Közös advent és Misztrál-koncert Beregszászban

Múltfogyatkozás: Szabadjegyzetek

Szerző: | 2021.10.31., 15:00 | Múltfogyatkozás

Fotó: Deskó Tamás

Veszélyről és veszítésről

Az ember tudja, mikor veszít. És azt is, hogy mikor véglegesen.

November huszonnyolcadikán szereztem meg, február hetedikén pedig már nem volt az enyém. Akkor, abban a rövid időszakban azt hittem, hogy egy időre megtaláltam az elixírt, aminek nincs neve. Nem tudom, minek nevezzem, jó és szép volt, és fájt. Tudtam, hogy amit teszek, az pont olyan, mint öngyújtóval játszadozni tankolás közben. Aztán elejtettem a lángot.

Marie Curie is tudta, hogy a halállal játszik, mégsem tudta elengedni. És inkább meghalt. Jegyzetei a mai napig veszélyesek, elzártan tartják a rendkívül magas sugárszennyezettségük miatt. És éppen ezért olyan különleges, mert aki Curie titkának birtokosa akar lenni, az életével kell érte fizetnie.

Magányról és lemondásról

Nem jó, de nem is tragikus – esténként így fekszem le. Elfogyott az erőm a harcokhoz.

Elfogadtam, hogy nincs, legalábbis számomra. Már nem álmodozom róla. Kiiktattam a reményközpontból, a fiktívosztályról, csak az emlékraktárból nem tudom összeseperni a morzsákat. Akkor nincs szőke herceg, elesett a csatamezőn. Nincs fehér ló, feláldozta a sámán. Csak az idegenségérzet maradt. És a metsző hideg, amikor éjjel megfordulok. Aztán elalszom.

Álmomban sohasem kerestem. Pedig folyton barangolok. Régi fehér falak között kerestem az igazságot, hátha valamelyikre rágraffitizték. Talán ha nem egyedül kutatta volna, már rég nálam lenne. De aztán hidegen hagyott.

Emlékekről és hiányról

Vannak emlékek, amelyek nem halványodnak. Fénylenek és beléd égnek, mint a radioaktivitás. A részeddé válnak, és rosszul sikerült tetoválások gyanánt emlékeztetnek arra, hogy tévedtél. Bármennyire is kínoz, nem tudod magadból kivágni. A hegekkel és a tudattal kell együtt élned.

A hiány, mint egy sas, mindennap kimetsz belőlem egy darabot a lélek kaukázusán. Naponta újraserkennek az emlékek, pedig már nincs ott semmi, mégis érzem. Ezt nevezik fantomfájdalomnak.

Itt maradtunk egymásnak hármasban: én, a szavaim és az emlékeim.

Sz. Kárpáthy Kata

*Reflexió egy fotóra. Múltfogyatkozás című sorozatunk folytatódik.

Pin It on Pinterest

Share This