Múltfogyatkozás: VARIÁCIÓK A HALÁLRA II.

A hiány üressége

– Annyit beszéltünk a halálról, míg végül kedvet kapott hozzá…
– Kegyed vitt volna a sírba? Ne legyen ilyen szigorú magához. Egyszerűen szerénységem sem elégedhetett meg folyton a háttércsillogással. Kellett végre egy főszerep.

– Mihez kezd az élete nélkül?
– Elüldögélek egy-egy megnyerő felhőn, csillagon. S ha kedvem támad, akkor szélként süvítek végig a transzszibériai vonalon.

– És én mihez kezdjek maga nélkül?
– Sofőrök, félmeztelen dobosok, nyakharapós roadok millióit teheti rabszolgájává egy pillantásával. A konzervatív miliőhöz igazodva, soraim nélkül is izgalmas kárpátaljai mindennapokat teremthet magának, ebben – hogy stílusosan fogalmazzak – holtbiztos vagyok. És ha unatkozna, még mindig ott az árnyékba bújtatott dekadens hedonizmusa…

– Nem az unalomtól tartok. Fáj, hogy figyelmeztetés nélkül katapultált, és lehetőséget sem hagyott rá, hogy maradásra bírjam. Hogy tudott meghalni a közös mozizásunk előtt? Megígértette velem, és szószegővé tett.
– Újfent csalódást okoztam.
– Ne jöjjön most ezzel a dumával! Még a képalá publikálását sem várta ki. A szívem szakad meg, hogy nekem kell bemutatnom a világnak Böhömöt maga helyett.
– De hiszen a szívét – emlékezzen – már rég a Dunába dobta! Még a horgászengedélyem is kiváltottam, hátha valami csoda folytán a horgomra akad. Böhömmel legalább hagytam valamit zálogul, ami haláláig emlékezteti majd erre a letűnt korok romantikáját idéző, párját ritkító ismeretségre. Őrizze meg nekem a kék monstrumot, mert alkalomadtán visszaváltanám.

SZŐBD kilépett a beszélgetésből.

Pallagi Marianna

*Deskó Tamás fotósorozatából nyitott különleges tárlatot március 11-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.