Színfalak mögött: Béres Ildikó színésznő

Béres Ildikó – egy igazi energiabomba, a gyermeknevelés és a színház mellett két tv-műsor szerkesztője és műsorvezetője. Láthatjuk a TV21 Ungvár és az Erdélyi Magyar Televízióban. A művésznő 1977-ben született Benében. Szívesen emlékszik vissza gyermekkorára, ezen belül nagymamája tanításaira, melyeket mai napig hasznosít az életben. Ismerjük meg a művésznőt közelebbről, tekintsünk be a színfalak mögé!

– Hogyan kanyarodott az utad a színház felé?

– Valahol ezt is a nagymamámhoz vezetem vissza, aki nagyon fontos volt az életemben. A történet ott kezdődött, hogy nagymamámmal sokat néztük a televíziót. Mindig csodáltuk a jégtáncosokat, színésznőket, műsorvezetőket, akiket nap mint nap néztünk a tévé képernyőjén. Ő ültette el bennem a gondolatot, hogy milyen jó lenne, ha majd egyszer én is színésznő vagy műsorvezető lennék. Az első élményem, azt hiszem, tizenöt éves koromban volt, mikor Vidnyánszky Évike néni elvitt minket egy táborba, és ott láthattunk élőben egy igazi színházi előadást. Ezek után jelentkeztem Évike néni színjátszó csoportjába, később az iskola elvégzése után felvételt nyertem Kijevbe.

– Mikor lettél a beregszászi színház tagja?

– 1998-ban célirányosan Beregszászba került a csapatunk 80 százaléka. Az első előadás, amiben részt vettünk Az ember tragédiája volt, később pedig a Gyilkosság a székesegyházban.

– Milyen előadásokban láthatott a nézőközönség Beregszászban?

– Igen sok előadásunk volt Beregszászban, csak, hogy néhányat említsek: Szép Ernő – Lila akác, Örkény István – Tóték, Csokonai Vitéz Mihály – Karnyóné és Zelei Miklós – Zoltán újratemetve.

– Mit jelent számodra a beregszászi társulat?

– Nagyon szeretem a kollégáimat, sokszor nosztalgiázom, hiszen az a családias, bensőséges légkör semmihez sem hasonlítható. Rengeteg dolgot éltünk meg együtt. Nagyon hiányoznak, és mindig várom a velük való találkozást.

– Mi az apropója annak, hogy most hazajöttél?

– Három éve elvállaltam a Nőidő című magazinműsort, és ez, hála Istennek, gyakrabban hazahoz, és néha kötelez is arra, hogy jöjjek, mert forgatnunk kell.

– Hogyan került az életedbe a magazinműsor, és miről szól pontosan?

– Amikor a TV21 Ungvár elindult, felkértek egy olyan műsor készítésére, amelyik a divatról szól. Úgy gondoltam, erről a témáról nem lehet heti szinten beszélni hosszú távon, ezért megegyeztünk abban, hogy ez egy olyan műsor lesz, amelyik a nőkről szól, de nem csak nőknek és nem csak nőkkel. Így született meg a Nőidő című magazinműsorom.

– Kiket kérsz fel a beszélgetésre műsorodban?

– Mindig nyitott szemmel járok. Szinte mindenféle nőket és férfiakat elhívok, azért, hogy többet tudjak meg róluk. Nagyon szeretem, ha valakivel jól el tudok beszélgetni. Mindenkiben van valami érdekes, akár életüket, akár szakmájukat tekintve. Számomra nagyon izgalmas ez a munka, hiszen nagyon sokat tanulok belőle, nagyon sok emberrel megismerkedek, és sok tapasztalatot tudok gyűjteni.

– Te milyen nőnek gondolod magad?

– Néha magabiztos vagyok, néha határozott, és néha össze tudok törpülni egy kis szürke egérré. Azt hiszem, ennek az a magyarázata, hogy sokszor környezetfüggő vagyok, ami néha jó, néha pedig rossz tulajdonság is lehet.

– Hogy érzed, melyek azok az értékek, amelyek vezetnek az életben?

– Úgy hiszem, meg kell látnunk az élet apró örömeit is. Mindig eszembe jut az a mondat, amit nagymamám mondogatott: „Embernek lenni mindenek felett.” Szerintem talán az a legszebb és legfontosabb dolog, hogy amikor már nem leszel az élők között, akkor szépen gondoljanak rád.

– Jelenleg Erdélyben élsz és dolgozol. Mi vezetett oda?

– A szerelem! Megismerkedtem a férjemmel, aki erdélyi, és szintén színházi ember, majd eljött az a pillanat, amikor döntenünk kellett, hogy maradunk Kárpátalján, vagy megyünk Erdélybe. Ezek után a sors végül úgy alakította a dolgokat, hogy nekem kellett Erdélybe mennem.

– Mióta vagy az ottani színház tagja? Hogy ment a beilleszkedés?

– Hét éve vagyok a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat tagja. A beilleszkedés könnyen ment, hiszen egy nagyon befogadó társulatba kerültem, és azóta mindenkivel nagyon jó kapcsolatban vagyok.

– Van egy kamasz lányod. Ő hogyan viszonyul a színházhoz?

– Kicsi korában szerencsém volt, hiszen nagyon könnyen elengedett az utazások előtt, és édesanyám mindig segített. Természetesen, ahogy telt az idő, ő is „megfertőződött” jó értelemben a színház és a művészet világával. Ebből az következik, hogy színésznő akar lenni. Jelenleg 12 éves, szóval van még ideje gondolkodni, de természetesen támogatni fogom mindenben.

– Erdélyben is vezetsz egy műsort. Mesélnél erről?

– Két éve megkeresést kaptam az Erdélyi Magyar Televízió főszerkesztőjétől, hogy lenne-e kedvem egy már működő műsor vezetéséhez. Igent mondtam a felkérésre. Ez egy vasárnaponként látható másfél órás beszélgetős műsor, amely kiegészül zenével és üzenetekkel. Rengeteg érdekes emberrel, alkotóval és számomra is meghatározó figurával találkoztam. Itt is, amikor lehetett, találkoztattam Kárpátalját Erdéllyel.

– Van példaképed?

– Igen, van. A szakmában van egy kolléganőm, aki nyugdíjas és 80 év felett   van – Biluska Annamária. Véleményem szerint úgy kell élni az életet, ahogyan ő éli. Kiegyensúlyozott, fitt, vagány, boldog és máig játszik előadásokban.

– Mi az, ami motivál?

– Szerintem minden napnak megvan a saját motivációja. Szeretek esténként úgy lefeküdni, hogy legyen valamilyen minimális sikerélményem. Mindegy, hogy mi az. Lehet az is, ha kitakarítok, vagy az, ha a gyermekemmel tölthetek minőségi időt, vagy akár, ha a színházban sikerül valami. Ez mind-mind motiváció a következő naphoz.

– Mit tervezel a továbbiakban?

– Nem vagyok igazán tervezgető típus. Készülök a karácsonyra. Már megvan a hangulat. Ezenkívül szeretnék sokat mosolyogni, utazni, szeretnék jó adásokat készíteni, és szeretnék a színpadon is jól teljesíteni.

Orosz Veronika
Kárpátalja.ma