Színfalak mögött: Szabó Imre színművész

Szabó Imre humoros, életvidám személyiség. Fontos neki családja és hivatása. A színházra, mint második otthonára tekint. Örömét leli mások örömében, és szereti, ha adhat. Családapa, férj, és színművész. Őt ismerhetjük meg közelebbről és pillanthatunk be életébe.

Mondanál magadról pár szót, ki is az a Szabó Imre?

Ki az a Szabó Imre? Most, ha nagyon rövid választ kellene adnom, akkor azt mondanám, egyszerűen csak én vagyok. Nem hordok álarcot, senki előtt sem, igazmondó vagyok, és ezt a kollégáim is meg tudják erősíteni: ami a szívemen, az a számon. Lehet, sokaknak furcsa a humorom, de nem akarok senkit megsérteni vele. A családom a mindenem és nagyon szeretem a hivatásom is, de nem voltam mindig ilyen biztos benne.

– Mesélj erről kérlek.

Amikor fiatal voltam, a szüleim azt akarták, hogy történelem tanár legyek. Nekem nem húzott hozzá a szívem, ezért inkább elkezdtem a színház és a művészet felé kacsintgatni. Ehhez nagyban hozzájárult Vidnyánszky Évike néni színjátszó csoportja. Ezen kívül maga Vidnyánszky Attila, hiszen egy beszélgetés alkalmával elmondtam neki, hogy érdekel a színészet, és ő adott is pár könyvet a témában. Ezeket elolvastam, és érdekesnek találtam a tartalmukat. Úgy is mondhatnám, ez a szakma megragadott engem. Iskolai éveim során gyakran fordultam meg szavalóversenyeken, amiket szintén nagyon élveztem. Mivel történelem szakra végül nem vettek fel, ezért elkezdtem hódolni a színjátszás iránt érzett szeretetemnek, s immáron 23 éve a beregszászi színház tagja vagyok.

– Mit érzel a legnagyobb sikerélménynek ezen a téren?

Szeretek adni! Nagyon szeretek például gyermekközönség előtt játszani, hiszen ők a legőszintébbek. Szeretem nézni a csillogó szempárokat, ahogyan mosolyognak. Innen érzem, hogy adtam nekik valamit. A legutóbbi Csillagszemű juhász meseelőadáson részt vettek a Mezővári Nefelejcs Rehabilitációs Központ tanulói is. Az első sor tele volt értelmes és tudásvágyó szempárokkal. Nagyon figyelmesen nézték végig az előadást. Bár nem látszik ugyan, rettentően lágyszívű ember vagyok, és olyan jó érzéssel töltött el, amikor láttam ezeket a gyerekeket mosolyogni, ahogyan élvezték az előadást. Azt gondolom: Ezért érdemes csinálni! A másik sikerélmény az szokott lenni nálam, ha az előadás után az ismerőseim (vagy akár idegenek is), visszajelzést adnak vagy írnak nekem. Arra is volt példa, hogy megállítottak a városban és elmondták, mennyire tetszett nekik az előadás. Természetesen ez nem csak az én érdemem, de mindig nagyon jólesik hallani a visszajelzéseket és nem feltétlen szóban. Elég egy szempárban látni azt.

– Gyűjtöttél össze vicces pillanatokat az évek során?

Persze! A színházban mindig voltak és vannak bakik, vicces pillanatok. Mivel mi egy kőszínház vagyunk, súgókkal nem dolgozunk. Mikor kimegyünk a színpadra, és valaki elfelejti a szövegét, csak magára számíthat. Kivéve akkor, ha az, aki mellette van, ki tudja segíteni valahogy. Nekem a legemlékezetesebb bakim a mai napig Liliomfi darabjához köthető. Sokadszor játszottuk már ezt a darabot. Akkor épp Esztergom mellett. Ebben az előadásban Kányai fogadóst játszom. A színdarab egyik pillanatában teljesen elfelejtettük a szöveget. Négyen voltunk a színpadon, de egyikünknek sem jutott eszébe semmi. Improvizáció gyanánt elkezdtem kergetni a szekér körül az ifjú és az idős Schwartzot, mivel nem jutott eszembe más. Pár perc után meghallottam egy kósza mondatot, onnan már tudtam minek kéne jönnie. Azóta sem tudjuk, akkor ki rontott szöveget, de az a fő, hogy megoldottuk.

– Van olyan előadás, ami közel áll a szívedhez?

Konkrét kedvencem azt hiszem nincs. Úgy gondolom egy színésznek minden szerepe kihívás. Nagyon szeretem a kabarékat, mint a Nem élhetek muzsikaszó nélkül vagy a Köszi-köszi…. De szerettem a Három nővér és a Hamlet darabokat is.

– A családod támogat a hivatásodban?

Eleinte nagyon nehéz volt. Sokat utaztunk, akár napokra, hetekre távol voltunk a családunktól. Ez nem olyan dolog, ami könnyen megérthető. De szerencsére a feleségem nagyon elfogadó volt ezzel kapcsolatban. Egyébként szívesen megnéznek a színpadon. A fiam játszott a Gerendák című előadásunkban. Ezen kívül a lányom is szereti a színházat.

– A turnék alkalmával milyen helyeket sikerült bejárnod?

Mondhatnám azt is, hogy bejártuk a fél világot. Eljutottunk többek között Svédországba, Finnországba, Franciaországba. Bejártuk Magyarország egészét és nagyon szép élményekkel és emlékekkel tértünk haza. De emellett rettentően nehéz volt itthon hagyni a családom. 

– Így, hogy bejártad majd az egész világot, hol szeretsz a legjobban játszani?

Mindenképpen itthon! Nincs még egy olyan közönség, mint a beregszászi! Nekem itt van az életem. Én úgy hiszem, hogy nekem így rendelte a sors, hogy itthon maradjak, és itthon szórakoztassam a közönséget. Én szeretem, amit csinálok, és szeretem azt, amikor az emberek visszajelzésként rám mosolyognak, vagy köszönnek.

– Van szakmai példaképed?

A magyar színészek közül Cserhalmi György. Volt szerencsém találkozni is vele Debrecenben, az egyik előadása után gratuláltam neki és váltottunk pár szót. Amerikai színészek közül akiket nagyon szeretek: Anthony Hopkins, Jack Nicholson, Morgan Freeman és Denzel Washington

– Van hobbid?

Van egy barackosom, nagyon szeretem a kertet és az állatokat. Voltak nyulaim, jelenleg tyúkjaim vannak. Háziállatként pedig kutyáim és macskáim.

Van egy dolog, amit nagyon szeretnék csinálni hobbiként, de nagyon ritkán szoktam, és ez a horgászat. Utoljára egy évvel ezelőtt voltam, sajnos ritkán jut rá időm. 

Orosz Veronika

Kárpátalja.ma