A minap..

..a kezembe akadt egy könyv. Arról lehetett benne olvasni, hogy a világunk milyen szép. A bolygó erős és élő. Az emberek szeretik egymást, elismerik egymást, bármennyire is nagyszerűek, vagy éppen kisszerűek. Nem a különbségeket, hanem a hasonlóságokat, az egymást erősítő dolgokat veszik figyelembe, amikor valakiről véleményt alkotnak, ha egyáltalán megteszik. Mindenki szeret, bír, csipáz mindenkit. Utópia. Vagy inkább utópia?

A másik könyvem egy emberről szól. Középkorú, talán szobafestő. Megszületett, él, meghal. Ugyanúgy, mint mindenki más. Megéri. Minden. A kutatók kiszámolták, hogy egy átlagos” földlakó”, egy ember ahová megszületik annak a pontnak a száz kilométeres körzetében éli le az életét. Persze nagy ritkán kilép ebből a körből, de az otthona és a munkahelye között kb. ennyi van.

A pandémia alatt volt ez home-office. Otthonról végzett munka. Az ugye azt jelenti, hogy ez a távolság is eltűnt. Nem akarom azt mondani, hogy ez a jelenség jó, de azt sem, hogy rossz. majd ötven év múlva a kutatók, a britek kikutatják. Addig is mindenki gondolkozhat akár azon is, hogy nála, náluk ez, hogy van.

A könyvek lapokból, oldalakból, mondatokból, szavakból, egyszóval gondolatokból állnak. Szerintem nincs olyan könyv, amiben ne találhatnánk valamit, valami hasznosat, szépet, de legalábbis érdekeset. Nem kell, hogy szeressük a szerzőt, a témát. Akkor is hatással van ránk.

Szerintem ezért jó dolog, és hát a jó dolgok, jók.

U.I.: A gondolat az adott külső benyomások és ezekből lecsapódó képzetek után önálló működése az agynak vagy észnek.

Karpatalja.ma