határvidék

Tárcajegyzet: hontalanul/gondtalanul?

Ültem a nézőtéren, hallgattam és néztem, hogy mit csinál Heinczinger Miklós. Ez nem csupán zenehallgatás volt, mint amikor betolom a Spotifyon az összedobott zenelistáimat, aztán dolgozok. Igen, még koncert alatt is dolgoztam.  (Emiatt jó nagy parasztnak gondolhat az előadó, hogy én ott végig pötyögtem konkrétan pár méterre tőle.) Muszáj voltam két cikk között csak ülni és figyelni. Mert talán erre mondták a régiek, hogy varázs. Szerintem az történt.

A Hontalanság hitvallása előtt arról beszélt Heinczinger, hogy odahaza gyakorlás közben a hontalan helyett egyszer azt énekelte, hogy gondtalan. Ezzel teljesen megváltozott Wass Albert* költeményének értelme. (Ide linkelem Benkő Péter előadásában, szerintem zseniális.)

Szabad-e a gondolat? Álszent kérdés, hisz már ha erről beszélhetek, azt jelenti, hogy szabad valamilyen szinten. Hontalan vagyok-e? Nem tartom magam annak. Van hazám, Kárpátalja. Így, egyszerűen ennyit írok erről. Nincs mit cicomázni ezen. Kárpátalja a hazám, és szeretem, pont. De a népem nemcsak a magyar, hanem a ruszin is. A többiek pedig testvérek. Elindultak a gondolatok a fejemben, majdnem elfelejtettem tapsolni a dal végén.

Elkomorodtam az est végére. Hazafelé menet eszembe jutott, hogy az ország másik felében éppen gondok és a hontalanság között vannak az emberek. Családok, akiket buszokra pakolnak fel. Döntési lehetőségük se volt. El sem tudom képzelni, mit érezhetnek. Belehalna a lelkem egy része.

Hálát adtam az Istennek a sötét utcában, amin végigmentem (mert a közvilágítást valami miatt lecsapták pár napja). Örültem, hogy én itthon maradhattam. És nem vagyok hontalan. Gondok meg voltak és lesznek, majd csak megoldom azokat valahogy. Nem vagyok egyedül, van kihez fordulnom: Isten, emberek stb. Mosolyogva nyitottam ki a kapuajtót.

*Wass Albert amúgy nem tartozik a kedvenc íróim közé. (Ezt most töredelmesen bevallottam, és nagyot sóhajtottam a klavi felett. Most pedig jöhetnek az átkok, hogy miért nem szeretem, pedig… De akkor sem.)

U.i.: ha már úgyis olvasod: hallgasd meg a Gyöngyöt az embernek című dalt. Léleksimogatás felsőfokon.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma