Tárcajegyzet: emlékeznek

…mi volt 101 éve kb. ilyenkor? Hát igen. nyár eleje, a vetések kikelve, a krumpli, paszuly, murkó,cékla és még sorolhatnám elvetve, sőt szépen megfoganva. Talán boldog emberek a lócán. De nem erre szeretnék emlékezni, mert ez oly távol volt, inkább egy tavalyi emlékemre, fent a szorosnál, ahol 1100 éve Árpád és a mi őseink a magyarok bejöttek ide, a szülőföldünkre, a Kárpát-medencébe, ott voltam és hallgattam, ahogy próbáltunk emlékezni egy 100 évvel ezelőtti eseményre, illetve arra, hogy most, ilyenkor mit lehet kezdenünk. Itt vagyunk még mindig, és itt leszünk még nagyon sokáig. Talán csak a Jóisten tudja, nem, nem talán, neki tudnia kell. Amikor eljön az idő, megtudjuk mi is meddig, de addig is Tamási Áron után szabadon: azért vagyunk itt, hogy otthon legyünk benne.

Szóval fent voltunk Vereckénél, beszédek, imák, énekek, a lelkiállapotunk változása szerint, napsütés, szitáló eső, szél és szélcsend. Sokszínű, tarka, mint a világ, ami körülvesz minket. Színek, formák, illatok, ízek, minden, ami arról szól, hogy vagyunk, itt vagyunk, megvagyunk és leszünk.

Rendületlenül 1100 éve még mindig.

Mert az okos ember nem homokra, hanem kősziklára épít házat, csakúgy, mint mi magyarok tettük és tesszük rendületlenül, hisz csak ő, a Jóisten tudja, hogy mért pont mi és mért pont minket, miért pont itt és meddig még.

U.I.:  s ki mint vetett, azonképpen arat.
          Mert elfut a víz és csak a kő marad,
          de a kő marad.

Erbé

Kárpátalja.ma