Tárcajegyzet: Leesett!

Szó szerint leesett elém. Talán szándékosan, saját akaratából, de semmiképp sem kényszer hatására. Pedig fél éve még bujkált előlem. Sehol sem találtam. Most meg tessék: kis híján a lábamra esett. Egyből felkaptam, de visszatenni már nem sikerült ilyen gyorsan.

Előjöttek belőle, tőle és miatta az emlékek. Régvolt alakok, helyszínek, emberek és az ostrom. Amiben jó lett volna ott lenni, részt venni, mert így csak végig szurkolta az ember. Nem írom le most a teljes történetet. Csak a kedvenc részem. Amikor is…itt álljunk meg. Van az úgy, hogy eltűnnek a különbségek, hogy nem tudsz különbséget tenni, hogy valami olyan közöset találsz benne, ami nem szelektálható. Ezért nincs kedvenc részem, ezért olvastam negyvenhétszer el. Gyakran tudatosan keresve meg benne az épp aktuális kedvencemet.

Nem fogom felsorolni, ne is kérjék. Vegyék le, vagy fel és hagyják, hogy elragadja önöket is a sztori, a történet, az emlékek. Kapcsoló a jó szó erre az egészre, mert hol be, hol kikapcsol. Csak engedjék, hogy megtörténjen. Üljenek le, vagy feküdjenek, de fő a kényelem és olvassák újra régi könyveiket. Ne féljenek az újtól sem, vágjanak bele egy egészen újba.

Ha eddig nem egyértelműsítettem volna, az Egri csillagokról írtam. És szerintem „Valaki” szándékosan lökte le elém. Hála néki.

Erbé
Kárpátalja.ma